Már egy hete csak a mamára gondolok mindíg, meg-megállva. Nyikorgó kosárral ölében, ment a padlásra, ment serényen. Én még őszinte ember voltam, ordítottam, toporzékoltam. Hagyja a dagadt ruhát másra. Engem vigyen föl a padlásra. Csak ment és teregetett némán, nem szidott, nem…
A hétvégénk
2010. április 27. @ 1 komment
Címkék: barátok szabadidő
A régóta tervezett. :) Aztán jött ez a vulkán-dolog, és István majdnem itthon maradt. :P No, de a körülmények nem is olyan fontosak, a lényeg az, hogy végül összejött, és jó volt. Volt kínai, volt kávé (persze Allee :)), volt vásárlás, volt Mario Kart, volt pizza, volt film…
Séta a dinoszauruszokkal
2010. április 27. @ Szólj hozzá!
Címkék: színház
Nagy volt a készülődés, hiszen elképzelni sem tudtuk, mire számíthatunk a dologgal kapcsolatban. Meg amúgy is. Dínók, (nem) igazi dínók, (majdnem) testközelben. Már eleve régóta figyeltem a plakátot (ezzel egy időben került ki egy másik dínós plakát is, egy kiállításé, de…
Utoljára mondták