Margitszigeti Szabadtéri Színpad (Győri Nemzeti Színház)
Zeneszerző: Andrew Lloyd Webber
Író: Tim Rice
Magyarszöveg: Miklós Tibor
Rendező: Molnár László
Koreográfus: Venekei Marianna
Nos, ezzel túl is lennék az első szabadtéri színházi élményemen. Illetve a másodikon, ha nem számítjuk a múltheti Ludas Matyi-t, de azért az nem volt az igazi, erről bővebben egy másik bejegyzésben olvashattok (majd). Rá kellett jönnöm mindenesetre, hogy egy ilyen esemény nem csak színházi élmény, de a körülményei is elmesélésre méltók. Először is például, hogy nagyon olcsón (mihez képest persze :)) kaptunk jegyet, hála Katinak, aki Andinak hálálkodott érte, és igaz, messze voltunk, olyan helyen, ahonnan a teljes színpadot beláttuk, nem (nagyon) ültek előttünk zavaró nagyfejek. :D Mesélni valóak a körülmények továbbá azért, mert az egész hetes kánikula és túl-meleg ellenére péntekre egy kicsit elfelhősödött az ég. Kati írt is délután, hogy náluk esik, nálunk ez hál' Istennek kimaradt. Ellenben miután felszálltam a buszra, úgy fél úton járhattam, mikor elkezdett ömleni az eső. Úgy tűnt, mintha patakokban folyna le az égből. AZ Örsön kiderült, valójában egy nagy összefüggő folyóban tart lefele az égből - a metróban, bent a szerelvényben(!) jó egy centi mélységben állt a víz. Mire a Blahára értem, már enyhült azért a dolog, a Margitszigetnél pedig már nem is csöpörészett. Kivételesen én értem oda előbb (na jó, azért ez is csak egy fél igazság, de mindegy :P), de mire a többiek (Katy és István, illetve a már fentebb említett Kati) újra elkezdett csöpörészni az eső. Ez után nem fértünk fel a buszra, így neki vágtunk gyalog - ennek eredménye lett az az elhatározás, hogy legközelebb edzőcipőben kell menni. :D Néhány perccel kezdés előtt sikerült beesni, aztán kiderül, hogy az eső miatt egy csöpp csúszás van a programban. Kinti várakozásunkban szereztünk párnát (jó szolgálatot tett a vizes székek ellen), és meghallgathattuk a zenekari próbát is. Próbáltunk poénkodni azzal, hogy kétszer annyi jegyet adtak el, és mi már nem fértünk be, de végül csak bejutott a közönség is, és röpke egy órával a tervezett kezdés után el is kezdődött az előadás. Az ég is kitisztult eddigre, és még csillagokat is láttunk. De persze nem ez volt a lényeg. :)
Eva Perón, lánykori nevén Eva Duarte egyszerű 'nőcske' volt, semmit nem akart jobban, mint elszabadulni szülővárosából, és felkerülni Buenos Airesbe, a fővárosba. Könnyűvérű életét persze ott is folytatja, egészen addig, míg meg nem ismerkedik a hatalomért harcba szálló ezredessel, Juan Perónnal. Perón politikai pályáját beragyogta Evita fénye, a tehetős létszámú munkásosztályt megnyerte férje számára, országszerte imádták és tisztelték nevét. Eva nem csak támogatta férjét munkájában, de tanácsaival, empátiájával és megfigyeléseivel Argentína első nőjévé vált (ezt a helyet egyébként még ma is őrzi). Mikor, mindössze 33 évesen rákban meghalt milliók gyászolták és zarándokoltak el sírjához.
Azt, hogy Webber gyönyörű zenét írt ehhez a darabhoz (is :)), azt hiszem, felesleges bizonygatni. A rendezés és a koreográfia nagyon tetszett, teljesen jól kitöltötték a nagy színpadot, pedig nem sok jelenetben voltak sokan a színpadon. A mesélőnk (azt hiszem, Forgács Péter) kicsit Miller Zolis hangjával nagyon jó volt, tetszett. Perónnal sem volt semmi baj (Tóth Sándor), azt viszont sajnáltam, hogy az Evitát játszó Szűcs Kingát a mindössze egyetlen jelenet erejéig felbukkanó kidobott szerető (Tunyogi Bernadett) nagyon túl énekelte. Ez egy kicsit azért rontott az összképen, de ahogyan mindkét Kati megírta már: a legfontosabb dalokat sikerült jól elénekelnie. (Eva és Perón találkozása, illetve a Miért kell, hogy sírj...)
Összességében tehát egy nagyon jó élmény volt, menjünk legközelebb is!!!!
Utoljára mondták