Egyszer eléggé összevesztem Rékával. Ez még 2001 decemberében történt, és arra már nem emlékszem, hogy miért vesztünk össze (gyanítom, én voltam a 'felbújtó'), de emlékszem, hogy milyen SMS-t írt néhány nappal Szenteste után. Ennek az SMS-nek több következménye is volt, az egyik Alan. Ő persze nem közvetlen következmény, de az biztos, hogy egy éven belül kaptam Tőle, születés- vagy névnapomra. Ez tehát azt jelenti, hogy Alan biztosan elmúlt már hét éves, és ebből a hét évből hetet szolgálatban is töltött: eleinte, mint kabala jött velem minden dolgozatra, majd egy idő után állandó társakká váltunk, és ráköltözött a kulcstartómra. Néhány hete viszont észrevettem, hogy Alan már nem a régi - kicsit viseltes ugyan, de nem ez a legnagyobb baj: Alannek beteg a lába, szétfoszlott az anyag a térde fölött. Sajnos ami akkor kezdett csak látszani, mostanra már elég szembetűnő tünetté vált, és nem kockáztathatom, hogy szolgálatteljesítés közben elhagyja az egyik lábát, így miután a kulcstartómon búcsúpartyt rendeztek a veterán részére, átköltöztettem - most a lámpa alól figyel és felügyel.
Alan nyugdíjba megy
2009. november 18. @ Szólj hozzá!
Címkék: ünnepel
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utoljára mondták