Csacsiga Blog

Írta: Gaston Leroux
Eredeti cím: Le fantôme de l'Opéra
Megjelenés éve: 1910
Itthoni megjelenés: 2005 (A Krimi gyöngyszemei c. sorozat részeként)
Kiadó: Alexandra kiadó

Nagy sztori - nagy könyv – nagy elvárások. Nem titkoltam indultam így neki az olvasásnak, főleg, hogy a Fantom siker sztorija mellett izgalmamhoz hozzájárult a szerzőről alkotott jó véleményem egy régebbi olvasmányom kapcsán (Véres Bábu…). És ezzel együtt előrebocsátom azt is, hogy nem vagyok 100%-osan elégedett, sem a könyvvel, de főleg nem a kiadással. De haladjuk csak szépen sorban.

Ki ne ismerné A Fantom történetét – tettem volna fel a kérdést egy évvel ezelőtt még, amikor is két ismerősömről is kiderült, hogy amíg nem látták színházban (irigy csiga), addig nem ismerték. Így ezt a kérdést most kihagyom, és egy (szándékom szerint) gyors összefoglalót közlök most itt róla.
A század elején járunk, amikor a párizsi (és mindenféle felvágott) Operaház a fénykorát éli, pontosabban fénykorából tart éppen kifelé. Mikor a híres és elismert primadonna megbetegszik, egy új csillag, Christine tűnik ki a kóristák közül, aki hirtelen előbukkant gyönyörű hangjával elkápráztatja a közönséget. A primadonna azonban ezt nem hagyhatja szó nélkül, és nem enged a fiatal lány térhódításának, aki így szinte visszasüllyed „régi szintjére”. Látszólag. Azt, hogy a hírverés mégis megmaradjon körülötte, azt rejtélyes eltűnései teszik lehetővé. Ezzel egy időben az Operaház új vezetőséget kap, s a régi igazgatópáros figyelmezteti az új kettőst egy, a falak között élő, különös lényre, az Operaház Fantomjára, aki sajátos pontokkal egészítette ki a működési szabályokat (saját páholy, havi rendszerű juttatás…). Az új páros az egészet egy jó (majd egyre rosszabb) viccnek tartja – és mikor megtagadják a Fantom követeléseit, elkezdődnek a botrányok, s az egész könyv Christine elrablása körül csúcsosodik ki.

Véleményem szerint egy jól kidolgozott történet van egy kicsit rosszul tálalva: sokszor belekeveredtem, vajon időben hol és merre járunk, ami néhol igen zavaró volt. Ugyanakkor tény, hogy ezen kívül más problémám a szerző ellen nincs – tetszik, hogy a Fantomot, Eriket elég jól megismerhetjük, szinte már-már megértjük és sajnáljuk. És tetszik a zsenialitása is. Ugyanakkor a Webber-féle megoldás, hogy Raoul emlékszik vissza az egész történetre egy árverés során. A vége viszont, azt hiszem, a könyvnek tetszik jobban.

Viszont, ha a kiadást nézem, hát az hatalmas csalódás. Egy nagyon dekoratív külső – a könyv a Krimi Gyöngyszemei sorozat egyik kötete, és ha valaminek a külső megjelenésére ennyit fordítanak, a rendszeres elírások, az egy-két helyen érezhető félrefordítások, és a gyakran szörnyű szedés még zavaróbb tud lenni. És pedig annyira, hogy ennek a kényelmetlenségnek egy ilyen beszámolóban muszáj hangot adnom. Sajnálom, hogy ezzel ennyit levontak a könyv élvezeti értékéből. :(