Fáj a fejem. Nagyon. Jó ideje. Már több órája. Kicsit kíváncsi lennék rá, hogy vajon ennek van-e valami köze ahhoz, hogy a könyv, amit olvasok, apró betűs, és itthon hagytam ma a szemüvegemet. De összességében nem igazán szeretem. Ugyanolyan, mint a gyógyszer. Attól, hogy segít, még nem egészséges. És kész vagyok kiállni bárki ellen, aki ennek az ellenkezőjét állítja.
Amúgy 'reggel' azon gondolkoztam, mikor eszembe jutott a villamosmegállóban állva, hogy jó ötlet lenne-e lefejelni a síneket (bocs, de: :D, most ez jött), hogy ha már annak ellenére, hogy alapvetően nincs rossz kedvem, ezen gondolkodok, hogy lehetett valami abban, amit Gergő mondott - csak kicsit időben elcsúszva, mert ő már jó három(?) hete vetette fel. Vagy mostmár legalább így is érzem. Szuper. Akkor most kéne lenullázni a hetemet. Na de mindegy. Ismerem magamat is, hoyg azt meg úgysem bírnám ki, akkor az lenne a bajom, sőt, igazán cask akkor lenne bajom. Ha belegondolok, most bajom nincs is. (Nehogy azt hidd, hogy a sínek lefejelése nálam ilyen extrém gondolatnak számít!)
Csak furcsa volt múltkor, hogy egyik ismerősömmel összefutottunk, és jó lenne egyszer összeülni beszélgetni, de egyszerűen nem találni három szabad órát a naptáraman egymás után, azért vicces. Ez eddig az ő reszortja volt, hé!
Csak ne fájna a fejem. :(
Utoljára mondták