Kár, hogy a bejegyzések dáumán nem t’ok változtatni, mert így elég szarul fog kinézni, hogy dec. 24. van írva. Pedig még csak 23 van. És amúgyis, 22-én kelett volna elmesélnem ezt. Nah, mindegy.
Szóval, az úgy volt, hogy igazából odafele még egy kicsit féltem. Azért mégiscsak eltelt egy év azóta. És azért az nem kevés idő, azalatt… Szóval féltem, hoyg mi lesz. Pedig – főleg az utóbbi időkben -, már kezdett igencsak hiányozni. És ez főleg mostanában tört Rám. Persze valószínűleg, mert mostanában már nagyon kellett valami más. És, talán hihetetlen, de szinte a fellegekben éreztem magam. Nem hittem volna, de lehet egy év után ott folytatni, ahol abba maradt.
És persze, most azok a remekül megforrasztott mondatok, amiket hazafele "kitaláltam" most nem jönnek. Csak az érzés, hogy jó volt, és az a megnyugtató biztos tudat, hogy lesz folytatás, mert egy ilyen estének kell, hogy legyen folytatása…
"…szerencsére nem tudták, hogy a boldogságot nem lehet elmondani, nem lehet megosztani és nem lehet megtartani." (Fekete István)
Utoljára mondták