Eredeti cím: King's Speech
Év: 2010
Rendezte: Tom Hooper
Fsz.: Colin Firth, Geoffrey Rush, Helena Bohnam Carter
Forgatókönyv: David Seidler
Forgalmazza: The Weinstein Company

Tíz pontból adnék rá, mondjuk... tizenkettőt. Alapvetően nem vagyok az a 'drámázós' alkat, de ebbe a filmbe első hallásra beleszerettem. És nem hagytam, hogy a gonoszok elvegyék a kedvem. A gonoszok ez esetben azok az irigykedő történészek (és egyes filmkritikusok), akik nyilván nem irigykedők (vagy mégis?), ugyanakkor sok szót emeltek a történet egyes részei ellen. Persze, mielőtt ezekről szólnék (vagyis kimenteném előttük filmet (: ), érdemes lenne tudnotok, miről is szól ez egyáltalán.

Angliában a II. Világháború idején uralkodó VI. György (Colin Firth), mai szófordulattal élve, messze-földön híres volt háborús beszédeiről, lelket öntött az emberekbe, aminél - lássuk be - semmire sincs nagyobb szükség ilyen vészterhes időkben. Ez az uralkodó azonban, aki bátyja lemondása után került a trónra (ahogyan (filmbeli énje) mondta: Mindenki valaki olyan után került trónra, aki vagy meghalt, vagy nagyon közel volt hozzá. Az én elődöm nem, hogy nem halt meg, de nagyon is él.), keményen megdolgozott ezért a "címért" (elnézést a pórias szóhasználatért) - a film pedig ezt az utat dolgozza fel, rendkívüli bepillantást engedve VI. György kétségektől gyötört mindennapjaiba.
A beszédhibája miatt a nyilvánosság előtt való szereplés szinte a lehetetlennel határos a herceg számára, sőt, éppen emiatt a trónra való alkalmassága is kétségessé válik. Sok orvosnál vallott már kudarcot, mire kiköt a kissé (vagy inkább nagyon) különc ausztrál beszédterapeuta, Lionel Logue (Geoffrey Rush) mellett. A két férfi, a majdani uralkodó és az egyszerű közember különleges kapcsolatát követhetjük végig, olykor sírunk velük, néha nevetünk rajtuk, és egyszer-egyszer előfordul, hogy sajnáljuk őket a vállukra nehezedő teher miatt, vagy csodáljuk a kitartásukat. Meg kell hagyni azonban, bárhogyan is alakult kettőjük viszonya, Logue sajátos módszerei (melyekhez nyilvánvalóan hozzátartozik az is, hogy a király fián, később királyon köszörülje olykor a nyelvét) végre eredményre vezetnek, s mikor végül a VI. Györgyként trónra lépő Albert megtartja az első háborús beszédet, egy egész ország merít erőt belőle - és a néző számára is elhozza a katarzist.

kersetem Nektek egy feliratos előzetest - bár egy-két sort szívesen átírnék benne

Talán már említettem, nekem ez a film szerelem volt első hallásra, első látásra - és biztis vagyok benne, hogy az lesz a második, harmadik... sokadik látásra is. (Csak jönne már ki DVD-n, még a végén lehet, megint el kell mennem moziba miatta?) Ennek megfelelően egyetlen rossz szavam sincs ellene. Mikor hozzáfogtam ehhez a bejegyzéshez (pontosabban, mielőtt hozzáfogtam), egy link a Filmkatalógusra vitt, ahol, ha már ott voltam, megnéztem, mit írnak erről a filmről. A sok pozitív eredményt minek ismételjem meg, mikor itt az enyém, de volt két (vagy három? igaz, legalább egy kimerült a nem tetszett-ben) "lehúzó" hozzászólás is, amik közül az egyik különösen 'megfogott'. Valami olyasmi volt a lényeg (bocsánat, de már bezártam az oldalt), hogy minek egy olyan angol királyról filmet forgatni, akiről sosem tanították, hogy részt vállalt volna a háborúban, a történelem tanár nem mondta, hogy akárcsak egy haditervet is kidolgozott volna, és talán még a nevét sem hallotta soha ennek a bizonyosnak. (Halkan és zárójelben jegyezném meg, mert nem akarom elvinni erre a gondolatmenetemet, hogy az uralkodó és a politika szigorúan elválnak egymástól a szigetországban, így már a kérdés felvetés is egy kicsit furcsa.) Kérdem én: vajon tényleg attól rossz egy film, hogy esetleg még nem hallottunk a feldolgozott témáról korábban?

Még a film előtt olvasgattam pár cikket (nem nagyzolni akarok, de) a Telegraph oldalán, meg az Origo-n, miszerint neves (és kevésbé neves) történészek kikeltek a film ellen, mert nem elég hitelesen mutatja be az egyes szerepek közötti kapcsolatokat, az egyes véleményeket, és bizonyos tulajdonságokat. Amikre így hirtelen visszatudok emlékezni, ilyesmi jellegű dolgokra kell gondolni (és azt hiszem, ebből meg is fogjátok érteni, miért írtam, kicsit viccesen, hogy az irigykedő történészek fejezték ki nem tetszésüket), mint hogy Logue sosem hívta a királyt Bertie-nek, vagy hogy a VI. Györgyöt megelőző VIII. Edward (ha jól emlékszem, ő róla írták, de lehet, hogy a leköszönő miniszterelnökről? sajnos ezt a cikket sem találom már) sokkal határozottabban hitt Hitlerben, mint azt a film visszaadja - és még néhány hasonló súlyú kérdéssel foglalkoztak. Azonban ezek apró mellékszálak voltak csupán, a történet nem ezekre koncentrálódott, és vajon attól tényleg kevésbé hiteles-e a kérdéses uralkodó története, hogy a környezetében élők politikai nézetei nem lettek kihangsúlyozva a filmben? Ezek szerintem olyan dolgok csak, melyek egy történelem könyvben valóban nem megengedhetők ugyan, de egy filmben talán elterelné a figyelmet a lényegről. És ha már erre az álláspontra helyezkedtem, még egy kicsit utánaolvastam, és igen, voltak benne nem korhű szófordulatok, és olyan elemek, melyek alapja inkább szóbeszéd, mint a valóság volt - na dehát, ha még a Királynő is azt mondta rá, hogy megindító volt?!

Volt aztán egy másik nagy problémám is. Elolvastam egy pár Origo-s értékelést (nem olvasok ám ilyen sok Origo-t, mint ahogy most tűnik). Nem tartom magam olyannak, aki nem fogadja el mások véleményét, bár a rossz érvelést tényleg nem szeretem (ld. fentebbi példa). Ennek ellenére a kérdéses cikkeken annyira felhúztam magam, hogy az nem igaz. (Azért írtok amúgy ilyen hosszan és sokat, sok felesleges töltelékkel, mert bennem van az indulat, de ígérem, ha ennek a bekezdésnek a végére érek, visszatérek eredeti témámhoz/célomhoz. Tudom, hogy már két bekezdéssel ezelőtt arra kellett volna ugranom, de jobb későn, mint soha, nemde?) Bosszúból egyből be is zártam őket, de ha valaki látta már a filmet, mondja már meg nekem legyen szíves, hogy a tipikus amerikai giccsparádé, vagy a kedves kis történet egy királyról jelenetekről hol maradtam le? Mindig olvasni (és persze tudjuk is), hogy a Filmakadémia díjai nem mindig a megfelelő mérce, de soha Oscar-t még nem húztak le ennyire (sehol), mint az Origo a Király beszéde kapcsán, pedig még meg sem kapta a díjakat. Épp csak, hogy nem írták le, hogy Colin Firth is csak úgy eldadogta a szerepét. Na azért ott álljunk meg egy szóra, amikor az Origo legközelebb egy Oscar-díjas filmre hivatkozik.

És most, hogy kicsit kidühöngtem magam (be kell látnotok, néha nekem kijár a jóból), vissza a filmre. A technikai részbe nem akarok nagyon beleszólni, de rendezés, vágás szerintem teljesen korrekt, de ehhez ennél jobban nem értek, sokszor még a kameraszögre sem vagyok képes odafigyelni valamiért. A zene nagyon el lett találva, a forgató könyv se nem lassú, se nem túl gyors, jól követhető, és a történet folyamatosan ível felfelé - talán csak az évek előrehaladtával gyűlhet meg a bajunk, na de nem ebből kell történelem órára felkészülni. A történet megnyerő (bár van, aki szerint nem lett eléggé feldíszítve), a leendő királlyal együtt átélhetjük, hogyan birkózik meg saját magával - mindezt parádés szereposztásban. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, a főszereplő páros mennyire hihetetlen teljesítményt nyújt: Geoffrey Rush Logue szerepében a maga könnyedségével és (hogy úgy mondjam) rettenthetetlenségével könnyeddé, a nézőhöz közelebb varázsolja a drámát, a VI. Györgyöt alakító Colin Firth pedig egyenesen brillírozik a szerepben - bár közel sem láttam minden filmjét, meg merem kockáztatni, hogy eddigi egyik legnagyobb alakítása a beszédhibás uralkodó. Ha tavaly nem is kapta meg, idén már mindenképpen megérdemli az Oscar-t. Guy Pearce karaktere (David / VIII. Edward), amilyen kis teret kapott, olyan intenzív volt, és valahol legalább ennyire ellentmondásos. Női szerepek közül természetesen szót érdemel Helena Bohnam Carter alakítása, bár ezzel együtt is azt kell mondanom (talán, mert nem volt ideje kibontakozni, talán másért), a két férfi lejátszotta a vászonról a színésznőt - mellettük igazán nem volt esélye senkinek. Figyelemreméltó volt még Jennifer Ehle (Mrs Logue) azon jelenete, mikor először találkozik az uralkodópárral (ezen kívül talán egy, legfeljebb két jelenete volt még az egykori Lizzie Bennetnek (ez itt a reklám helye volt)): Őfelségéék netán maradnak vacsorára?. De még napestig sorolhatnám, és nem fogynék ki a szereplők alakításainak, vagy akár magának a filmnek a dicséretéből.

Igen, ez szubjektív vélemény, és lehet, hogy egy kissé talán túlzásba estem - de szóltam előre. Hogy egy kicsit Rachel Lindt-esre vegyem a figurát: Ha valaki megérdemli a dicséretet, nem fukarkodom.

Röviden összefoglalva azt mondhatnám: bár történelmi filmként nem kell véresen komolyan venni, a kevésbé elvakultaknak is könnyed kikapcsolódást nyújt, akik pedig ennél egy picivel jobban ráéreznek - kihagyhatatlan!

VI. György első háborús beszéde