Mondjuk én csak macsaka alomnak tituláltam, de emiatt valószínűleg minden panelben macskát tartó ismerősöm kitérne a hitéből, ugyanis a következőképpen néz ki a dolog.
Végy egy avonos kartondobozt, és három zacskó homokot. A homokot az erdőből, a dobozt a garázsból tudod könnyen kinyerni. :) Végy egy használaton kívüli tepsit, és egy éppen szabad sütőt. Előmelegített sütőbe tégy be egy tepsi homokot (10 perc 225°), majd 15 percig ne hagyd, hogy kijöjjön onnan - ez azért kell, hogy a homokban tanyázó bogarak ne rágcsálják szét a lakást, ellenben kihaljanak. Amikor a homok kész, kicsi hűtés után öntsd át a gondosan összeragasztott, újságpapírral belűlről kibélelt, radiátor mellé egy darab nejlonra helyezett dobozba. Még két-három tepsinyi homok fér bele, ezekkel is legalább olyan gondosan bánj, mint az első adaggal. Teknősöd valószínűleg időközben majd kineszeli, mire készülsz, és nem tudod visszatartani, így a második tepsi után hagyd, hagy próbálja beletornászni magát a homokba. Garantálom, nagy élmény lesz - Neked! Pedro ugyanis így tett. És hogy járt? Hiába a feljáró, neki oldalról kellett megközelítenie a kis fészket, a falat kaparta, nehogy visszaboruljon, majd mikor sikerült átbillentenie az egyensúlyát befelé, szabályosan belefejelt a homokba. :D Nagyon tünemény volt!
Utoljára mondták