Tegnap, míg Kforra (no meg az órámra :) ) vártam, mellettem állt néhány másodéves srác. Ez még persze nem akkora fun, ellenben a következő témák kerültek elő:
- A rektor irodája valószínűleg tele van monitorokkal, és bármelyik előadásba bele tud nézni/hallgatni. Egyszer be kéne menni oda, és ha épp nincs bent, magukra csuknák az ajtót. (Erős a gyanúm amúgy, hogy valójában a dékánra gondoltak, legalábbis néhány utalásból meg megjegyzésből erre követketetek.)
- A mozgássérült WC ajtaja miért nincs becsukva? És ha ez nehézkes dolog, “miért nem csinálnak olyan ajtót, ami magától becsukódik”? Vagy az az ajtó csak akkor van csukva, ha foglalt?
- A biztonságiőrök szinte ingyen dolgoznak, pedig mekkora felelőséget kell vállaljanak. Vajon a portások is? És a technikus srác az I-ben vajon mennyit kap azért, hogy néha átmegy egyik teremből a másikba? A portásnak egyébként elég szar lehet, hogy egésznap csak TV-t néz.
- Mikor megérkezett egy haverjuk, valahogy szóbajött az előadás. Milyen előadás? Amit épp akkor és ott tartottak - a srácok. Megkérdezték a havertól, megcsinálta-e a házit, amit előző alkalommal feladtak.
Kicsit sajnáltam, hogy ott kellett hagyni őket. :D De aztán jött a Hálók, Katyéknak pedig egy ‘Szabadulás-technika’. :) Azt hiszem, a napban a funny rész a csúcsra hágott, mikor jött Lien, és Csibi elmesélte nekünk hirtelen támadt gondolatát: “Haláli amúgy, ilyen kicsi az egész, és működik!”
Aztán jött a fizika, ahol az előadó hatalmas érdeklődést mutatott a múltheti Felezőnk irányába, szó szót követett, majd egyszercsak megkérdezte: “És ki most a fiatalok között a menő DJ?” Erre vágta rá az egyik srác, hogy Dévényi Tibi bácsi. :) Előzmény: “Milyen zene van például egy ilyen Felezőn?” “Volt Dévényi Tibi bácsi.” “Az az ember már akkor is öreg volt, mikor én fiatal voltam. És már akkor se szerettem.” :D Egyébként tetszett, mikor megkérdezte: “És előadó voltak? Nem? Pedig Orosz tanárurat igazán meghívhattátok volna, ő aztán igazán felezett.” Inkább túlzásba is vitte. :D
Utoljára mondták