"Itt vagyunk a Mulin Rúzsba'!"
Nem, mi most nem, de mikor ezt a mondatot meghalottuk - nem is az volt a lényeg, amit, hanem ahogy mondta - , kicsit kezdtük úgy érezni, túlértékeltük eddig a helyet. Szilvinek volt nagyon boldog születésnapja, így valami jó helyet kellett találni, Itt állítólag latin-party és sláger-party volt. Állítólag. :) Mindenesetre eddig akárhányszor jártam azon a környéken, én egy kicsit különlegesnek éreztem azt a helyet - valahogy olyan elitnek. És ehhez képest... Igazából az nagy élény volt, hogy "óh, mi ide jövünk", de belülről, semmivel sem másabb (legalábbis az iylen party napokon), mint egy akármilyen másik hely. Ugyanaz a zene, ugyanazok az emberek (vagy legalábbis ugyanolyan típusú emberek)... Persze szép hely. Meglepődtem rajta, de még az árak is egészen közel vannak az átlagárakhoz - már amennyire ismerem az árakat: a szerdai Morrisons ébresztett rá arra, hogy olyan másfélévvel ezelőtt megálltam a koktél-árfolyam követésében. :)
Szóval a lényeg, hogy felköszöntöttük Szilvit, partyztunk, 'megtanultam' a rakatton(?)-t, és felfrissítettük a salsa tudásomat. És ez volt a második koktélozós partym, ami Mojito nélkül ért véget. Furi. :D Kifogtunk egy jófej pincért is - bár mindhárman(ketten?) azt gyanítjuk, hogy ez Szilvi hatása volt, de a lényeg a lényeg... :D Jó party volt, képek hamarosan.
BOLDOG SZÜLINAPOT SZILVI! :)
Utoljára mondták