Mégpedig a legjobbak 2008-ban. Legalábbis a Libri eladásai alapján. Itt. Ha őszinte akarok lenni, egyik-másiktól eldobtam az agyam, de biztosan van oka az embereknek arra, hogy ilyeneket vagyenek. De azért akad egy két gyöngyszem is közöttük, amiket nagy örömmel köszöntöttem a győztesek között: így például Márquez-től a Szerelem kolera idején, illetve két Coelho könyv. A Márai kötet eszembe jutatta, mennyire kíváncsi voltam az azonos című filmre (és nem is tudom, miért nem láttam végül :O, de majd bepótolom), a Harris pedig, hogy már egy ideje tervezem elolvasni. :) Az utolsó Potter könyv pedig felidézte bennem, micsoda rossz érzéssel fejeztem be a történetet... :( De azóta már szoktam hozzá, és jó szívvel gondolok vissza rá, sőt - Bogad Bárd meséi is már valahol a lakásban pihen, várva rá, hogy felfedezzem csodáit. (Zárójelben jegyzem meg, hogy Lawrence könyveit, bár szerettem, mikor azt olvastam, fura, hogy ennyire veszik (vesszük, mert apa is nagy olvasója), annyira egy sémára épülnek - az író saját bevallása szerint is. Ugyanakkor azt el kell ismernem, a vallásokhoz való kapcsolatait én is nagyon faltam.)
Mindezen olvasmányi terveim előtt azonban egy másik remek és páratlan író csodaművét helyeztem ezekre a napokra magas prioritással az első helyre, ahogy Kitti mondaná: Sanyi könyvét. :D Remélem, hamarosan búcsút kell modnanunk egymásnak.
Utoljára mondták