Írta: Anne Rice
Eredeti cím: Pandora
Megjelenés éve: 1998
Itthoni megjelenés: 2008
Kiadó: Szukits kiadó
A Pandorával indította el az írónő a második vámpír-sorozatát (mellyel párhuzamosan folytatta az elsőt is), melyet Új vámpírtörténeteknek (New Tales of the Vampires) keresztelt. Hogy pontosan mi is a lényegi különbség a két sorozat között, sajnos még nem sikerült megfejtenem - így az az okfejtésem kerül napvilágra, miszerint az első sorozatban mellékszerepet kapott vámpírok kapnak itt lehetőséget a bemutatkozásra, hiszen az ő történeteik is megérnek egy... egy könyvet.
Így Pandora is, akivel a Kárhozottak királynőjében találkozhattunk, többek között jelen volt A Nagy Estén. És talán már a Lestat-ban is említésre került, erre sajnos nem emlékszem már, de hamarosan bepótolom ezt a hiányosságot. Mindenesetre Pandora az a vámpír, akit Marius örök szerelmeként "szokás" emlegetni. A könyv valójában nem is annyira Pandoráról, a vámpírról szól, sokkal inkább arról, hogy lett Lydiából, egy római szenátor eszes, talpraesett, lázadozó természetű lányából Pandora. A történet elején megismerkedhetünk a korabeli (Lydia i.e. 15 született) római viszonyokkal, ahogyan azt egy neves, elismert család női tagja láthatta, megélhette. Először is leszögezném, Pandora tanult ember volt, korához képest különösképp fejlett érzéke volt az irodalomhoz, különösen érdekelte a filozófia. Úgy tíz éves lehetett, mikor először találkozott Mariusszal, a magas, szőke, kissé kelta jegyekkel megáldott gyönyörű fiatal férfival, aki "első látásra" beleszeret a kislányba, s akibe a lány szintén első találkozásukkor szerelmes lesz. Itt kezdődött a történetük, s az, hogy itt rögtön nem is ért véget, csak a szerencsén múlott, hiszen a lány apja hallani sem akart a dologról. Teltek-múltak az évek, a lány felnőtt, elfogyasztott két férjet, kis híján vallást váltott, mígnem végül visszavonult a társasági élettől. Azonban szörnyű csapásként éri a családot egy csúf árulás, melynek - apja lélekjelenlétének köszönhetően - Lydia egyetlen túlélője, s mely következtében menekülnie kell. Ebben a szörnyen szerencsétlen helyzetben lel rá ismét Mariusz - akinek a sorsa szintén ment a maga útján. Végül megismerkedhetünk azzal a szerencsétlenséggel is, mely évszázadokra egymáshoz bilincselte, majd elűzte őket egymástól.
Pandora egészen egyedülálló (a megjelenési sorrendet véve alapul a korábbi regényeket tekintve) történetét David, a Testrabló meséjében újjászületett David kérése/megjelenése foglalja tökéletes keretbe. Megszoktam már, hogy a Rice könyveket lassan olvasom, de ezt egyszerűen faltam (igaz, hiányzott is már ez a stílus, meg bizonyára hozzá is szoktam már), alig bírtam letenni.
Utoljára mondták