No, és akkor most jöjjön a hétnek a maradék része, amit igazából tegnapra ígértem. :) Mentségem is van, a hatóra körüli lefekvés nem segített a korán kelésben, sőt, kifejezetten gátolt, így, mint olyan jelentősen leszűkült az ébrentöltött óráim száma. Ez pedig arra késztetett, hogy ne sok mindent csináljak. Amit meg mégis, ahhoz nem igazán kellett a gép. :) De hagyjuk a magyarázom-a-bizonyítványom dolgot, és "vágjunk a közepébe". :D
Jöttek még múlt szombaton keresztanyumék, készültünk nekik tiramisuval, rakottkrumplival és tisztalakással. Cserébe hoztak nekem mindenféle jóságot. Szülinap/1
Vasárnap pezsiztünk a kiccsaláddal. Szülinap/2
Hétfőn Mariettánál tartottunk csajos szülinapozós esküvőtervezős ( :P ) partyt. Marietta sütött fini sütiket, főzött nekünk olasz kávét (ez is fini volt), és csinált popcornt is. Időben odaértem, majdnem Katy-Kitti-Kati előtt, csa épp egyel túl mentem a villamossal és visszafele már a villamoson álltam, mikor hívott Kitti, hogy hol vagyok. :D Napközben meg hívtak/írtak páran, a legjobbak: csörög a teló, felrohanok érte, felveszem, beszélünk, leteszem. Lemegyek, pontosabban leérek. Csörög a teló, ... Az ismerős sztori. Majd ezt még egyszer eljátszottam. :D Angol, Kriszti és Szilvi voltak - ebben a sorrendben. Szülinap/3
Kedden otthon ünnepeltünk: torta, és képzeljétek: vágott virág!!!!! :D :D Az ajimmal sokat üzleteltünk, mert nem lehetett kapni, amit először (és másodszor) megbeszéltünk/kitaláltunk. De végül tegnap meghozta a gólya. (Nem az, ez egy másik, nyugdíjas gólya! :D) Szülinap/4
Pénteken egy érdekesen induló (de végü csak odaértünk mind) partyt tartottunk Rékával, Szilvivel, Katával és Dáviddal (valami ilyesmi sorrendben érkeztünk - én először!!!!! :D). Fura fagyi és shake a McDonald'sban, biliárd, koktél, tequila (vagy Jäger), pezsgő, zene, koktél, üvetáncolás, éneklés, koktél, ülvetáncolás, aji, éneklés, elfáradás, McDrive (sajtburi, KisPolski Cabrióban :D), buszozás, alvás. Szülinap/5
Szombaton tehát megvettük Őt. Neki az a lényege, hogy Marietta épp hétfőn világított rá, hogy elég gyakran változik, hogy mit is akarok. Persze ez azért van, mert az első verzió drága volt, és többen is mondták, hogy nem jó tapasztalattal vannak róla az ismerőseik (ekkor "cseréltem le gondolatban az iPhone-t egy iPod Touchra - ez meg, hoyg miért nem lett meg egy nagyon dühítő sztori, inkább nem is mondom); a második verziót, és aharmadikat (már vagy most éppen) nem lehet kapni, így egy teljesen újkeletű, pár napos ismerettség után a négyes számú verzió költözött hozzánk. Nokia. Legyen elég ennyi. Egyenlőre. És bordó. :D És... Szülinap/6
Este Szilveszter. Szülinap/7
És Szasza is ígérget valamit. :) Szülinap/8? :D
Utoljára mondták