Írta: Stephenie Meyer
Eredeti cím: Twilight
Megjelenés éve: 2005(?)
Itthoni megjelenés: 2008
Kiadó: Könyvmolyképző kiadó

Nem merem úgy kezdeni a dolgot, hogy 'igen, az a film, amiről már mindenki hallott, és az a könyv, amibe azóta majdnem mindenki szerelmes' - ugyanis hatalmas csapásként meg kellett élnem, hogy ez mégsem így van. Az egész sztorim a könyvvel úgy kezdődött, hogy a film plakátja több helyen is szembe jött velem, és az első, Örs vezér téren történő találkozásunk alkalmával eldöntöttem, hogy utána nézek, miről is szól ez a dolog, mert a plakát megfogott. Csak aztán mindig elfelejtettem. :( Aztán, talán úgy egy hónapra rá, Kati elém állt a kérdéssel: "Neked, mint szakértőnek, mi a véleményed az Alkonyatról, érdemes elolvasni?" Mire én: "A miről?" Mikor kiderül, hogy ez a Twilight, aminek már régóta utána akarok nézni, egyre furábban lett ez a beszélgetés. :) Mariettáék pont másnap mentek moziba - és ez volt minden, amit tudtam róla. Aztán Kati szépen elejtette a megfelelő megjegyzéseket: vámpírfiú, emberlány, szerelem. :O És én erről nem tudok? Na, gondoltam, ezt orvosolni kell. Akkoriban persze félévvégére jártunk, sok a tanulni való. Viszont voltam párszor könyvesboltban a nagy karácsonyi készülődés idején, és többször is megjegyeztem magamnak, hogy ezt a könyvet majd meg kell venni. A fene se tudja, vajon miért is nem vettem meg, valami tudatalatti dolog lehetett. Aztán jött a karácsony és kaptam midnenféle olvasni valót (egy részéről már beszámoltam, egy részével még sajnos nem tudtam összeismerkedni :( ), és valahogy elmaradt. Aztán január végén valahogy megint könyvesbolt felé keveredtem, és megint megnéztem magamnak a könyvet, majd vagyontalan könnyes búcsút vettem Tőle. Aztán jött a "szülinapi zsúr", amit az én tiszeteltemre rendeztek (jujj, de jó is volt a sok pletyi akkor :D), és akkor végre sajátoménak tudhattam egy példányt ebből a csodából. A baj csak az volt, hogy akkoriban épp a Lestat-ot olvastam (érdekes, de leaglább annyira nehéz könyv, suli mellett lehetetlenség volt befejezni :(), aztán elkezdődött a suli, és kaptam kölcsön könyveket (az Anne sorozat befejező köteteit), és ugyebár ilyenkor azokat előre veszi az ember. (Alapvetően a kölcsönségük miatt. :)) Aztán meg jöttek a laborok. De végül csak hozzákezdtem, persze az egyik legsúlyosabb hetemben (nem a legnehezebbben, de azért ZH meg labor oda is becsúszott). És még így is, hogy nem olvasok alapvetően gyorsan, és semmi időm nem volt, kevesebb, mint egy hét alatt olvastam ki (azt hiszem, normális esetben ez egy éjszaka lett volna :)). Könnyű és jó olvasmány, és egyike azon kevés műveknek, amikhez nem úgy álltam hozzá eleve, hogy valami felkapott felszínes valami, hanem megelőlegeztem neki a megbecsülésemet. És bármenniyre is ellentmondásban álljon mindennel, amivel csak az én képzeletemben állhat, nem csalódtam benne. (Na jó, a végén egy picit másképp csináltam volna, de ez már tényleg ízlés dolga :)).

Bella, a csetlő-botló, a bajt mágnesként vonzó tini a felhős Forksba költözik édesapjához. A suliban már az elsőnap kiszúrja magának az ellenállhatatlan (és tényleg az, Alice később "tudományosan" is alátámasztja :)) Edward-ot (engem azt hiszem, a nevével nyűgözött le igazán :)). Az érdeklődés kölcsönös, de sajnos Eddward, lévén a történet vámpír főszereplője nem egészen ugyanazt látja a lányban, mint ő a fiúban. (Bár egy 100++ éves illetőnél vajon a fió megfelelő szó-e, nem inkábba bácsi kifejezést illenék használnom? :D) De ez nem sokat változtat a tényen, hogy a regényből az első laptól az utolsóig süt az... És idővel persze változnak is a dolgok, a bátor lány nem hagyja egykönnyen lerázni magát, mindenképpen ki akarja deríteni, milyen titok lappang a Cullen famíliában. Ezzel persze egyre jobban felkelti Edward érdeklődését is, egyre inkább megérteni, megismerni akarja a lányt - egyre jobban megnyílik előtte. Aztán pedig hamarosan már nem lesz titok, lesz helyette viszont mindent elsöprő szerelem.

A könyv hátsó borítóján több olvasói vélemény is van, ezekből próbálván a lényege kiszűrni azt kell mondanom: Edward az a srác, aki minden lánynak egy kicsit az ideálja, és ez a szerelem az, amit minden lány egy kicsit át akar élni. Ha ezt nem is akarom teljes mértékig alátámasztani, valami mégiscsak lehet benne, mert az első szótól az utolsóig (de legalábbis az utolsó fejezetig, mint azt már fentebb is jeleztem, itt némi elletétbe ütköztek az írónő és az én 'érdekeim') egyszerűen magával ragad. És az, hogy a könyvet le tudtam tenni (olykor persze nem sikerült), azzal a tudattal boldogít, hogy hatalmas lelkierőről tettem tanúbizonyságot, hogy jegyzőkönyvet írtam pl., olvasás helyett. Esztertől azóta megkaptam a többi Meyer könyvet is (nem rég említette a dolgot), szóval... Bárcsak lenne időm unatkozni. :)

Epilóg helyett
Katinak üzenem: ez sehányadsorban sem vámpírsztori. :D
Merj szeretni. Az életed árán is!