Eredeti cím: Valami Amerika 2 :D
Év: 2008
Rendezte: Herendi Gábor
Fsz.: Pindroch Csaba, Szabó Győző, Hujber Ferenc
Forgatókönyv: Divinyi Réka
Forgalmazza: Skyfilm
Hát, igazából kevés olyan film van, amiről ennyire határozottan elsőre jó véleményem van. Emlékszem az első esetre, amikor egy műsor befejeztével azonnal azt "kellett" mondanom: mégegyszer. (Meg fogtok lepődni: ez egy színpadi felvétel volt az M1-en :D - az elejéről lemaradtam, és mivel anyáék felvették, meg akartam nézni. Végül,is végignéztem mégegyszer az egészet.) Aztán emlékszem a másodikra is: ez egy Julia Roberts film volt - a Notting Hill. Egy héten belül háromszor láttam. Volt aztán kettő, talán három moziban látott filmem is, ami azért nem jutott erre a sorsra, mert nem volt meg otthon. Bár most, hogy megpróbálok rájuk emlékezni, nem igazán megy. Persze, valószínűleg pont azért maradt(ak) meg kevésbé mert nem egy héten keresztül "folyamatosan" néztem. :D de tudom, hogy volt ilyen. Legalább egy. Mindenesetre a moziban nem láttam kategóriában ez volt a harmadik, amit rövid időn belül kétszer megnéztem. (Vannak filmek, amiket "rendszeresen meg kell néznem", de azokat sem folyamatosan :))
A törénetnek nincs sok köze az előző részhez, ráadásul az esetlegesen fontosabb mozzanatokat fel is idézzük a film elején, így ne tartson senkit vissza az, hogy nem ismeri az első részt. Kezdjük mondjuk ott, hogy Tamás (Pindorch Csaba) leforgatja az évszázad bukását András (Hujber Ferenc) lottón nyert pénzén, majd mélységes depresszióba zuhan, hogy a várt siker elmaradt. Ákos (Szabó Győző) kap egy lapot egy New York-i sztriptíz bárból, amiből megtudják, hol lelhetnek rá Alexre (Szervéth Tibor), hogy kiverjék belőle a pénzüket - és több sem kell a három testvér Amerikába utazik, hogy felkeressék a bárt. Csakhogy Alex helyett nem várt meglepetés vár rájuk: Timibe (Oroszlán Szonja) botlanak, akit Alex szintén csúnyár rászedett. Négyen (pusz ötödik útitársként viszik magukkal a Timi és Ákos közt dúló parázs vitát is) indulnak hát alex keresésére, akira hamar rá is lelnek. Mint Timitől a fiúk megtudják, Alex nagy bajban van - egy hatalmasat bukott színdarab jogait készül megvenni, hogy a darabot sikerre vigye, különben a maffia (Bala, Csuja Imre) karmai között végzi. Elhatározzák hát, megveszik előle a jogokat, és a hatvan millió forintért cserébe szívesen átadják azt Alexnek. Csakhogy egy pár bökkenő is akad a dologban, szó szót követ, és a fiúk ott találják magukat, hogy Alex helyett Ők maguk rendezik a darabot, Budapesten. Ráadásul be kell látni, a darab tényleg egy téboly. Tamás ötlete alapján tehát musicalt varázsolnak a förmedvényből, hogy így vigyék sikerre a darabot.
További kavarc a dologban Bala lánya, Vivi (Tompos Kátya), akit apja önállóságra nevelt, de annyira, hogy a rendező utasításait sem meri követni; Mónika (Faragó András), aki bár nem kifejezetten főszerepet játszik, az East-West egyik legnagyobb sikerfigurája itthon a belépőjével :); Cinthia (ucia Brawley), aki minden jel szerint Eszter (Ónodi Eszter) elől akarja elhódítani Tamást; valamint az a nem kis számú lény, aki a Timi és Ákos közt dúló vita tárgyát képzi, illetve az Alex és Eszter közti alakuló viszony, ami, akárcsak az első részben, ki tudja még, hogyan végződik.
Jó poénok, jó zenék. És az, hogy esetleg nem voltam megint túl követhető, ne tartson vissza. A film méltó folytatása a Valami Amerikának, de szerintem önálló filmként is megállná a helyét. Terka néni (Schütz Ila) temetése és az emberek viszonya a Bűnös városhoz... egyszerűen hihetetlen. :D Csak ajánlani tudom.
Utoljára mondták