Írta: Ken Kesey
Eredeti cím: One Flew over the Cuckoo's Nest
Megjelenés éve: 1962
Itthoni megjelenés: 1978
Kiadó: Európa kiadó
Katitól kaptam kölcsön, és köszi érte, de ezzel együtt azt kell, hogy mondjam: nekem ez, főleg az elején, nagyon nehéz volt - szinte már-már meggondoltam, hogy vajon tényleg el akarom-e olvasni. Nagyon ritkán van pedig ilyen, nem is értem. Végül nem tettem le, nem is bántam meg, mert összességében azt mondom, jó könyv, megrázó történet.
A történet egy elmegyógyintézetben játszódik, a mesélő az egyik bentlakó, akit mindenki süket-némának hisz már évek óta, így szinte mindent 'kihallgathat' az osztályon. Az ápoltak legnagyobb ellenfele a 'Főnéni', a főnővér, akinek a legnagyobb a szava a betegek állapotát és kezelésüket tekintve, és akinek (Bromden szemén keresztül látva legalábbis) semmi sem okoz nagyobb örömet, mint egy-egy beteg állapotának romlása. Láthatólag sok mindent meg is tesz ezért, az ápoltak pedig nem mernek ellene fellépni.
Ebbe a légkörbe érkezik meg McMurphy, aki az állami fegyházból került az elmegyógyintézetbe, és aki egy kis színt visz az osztály hétköznapjaiba. Ez a 'kis szín' idővel persze hatalmas háborúba torkollik a Főnéni és az új beteg között. És hogy mi haszna van ebből McMurphy-nek? Semmi. De az, hogy az ápoltakba újra visszatér a lélek, mindenképpen neki köszönhető, történetünk végére Bromden is, aki egyébként a 'súlyosabb' állapotban lévők közé tartozott, elhagyja a megfogyatkozott létszámú osztályt, hogy újra éljen.
Derekasan bevallom, helyenként nem is igazán értettem, és valahogy előhozta belőlem azt az 'úristenilyennemlétezik'-érzést, ami alatt én a megdöbbenést értem, csak ez nem anniyra jó szó rá. Mindazonáltal összességében megérte... :) Köszi, mégegyszer.
Utoljára mondták