Nehezen veszi ezt be az én műszaki keretekhez szokott agyam. Stilisztikára műfajelemzést kellett írnunk, egy jó és egy rossz példát értékelni, saját példát hozni. Van persze az az óránk, a Sajtóműfajok – kiindulásnak megteszi, de ott is csak az alapokra van időnk.
Bevetettem hát magam a könyvtárba, abban a biztos tudatban, hogy ott majd lesz egy könyv, ami megmondja a tutit. Nos, akik hozzám hasonló ideákat táplálnak a sajtóműfajokkal szemben, azoknak szomorú hírem van: nincsen tuti. Se Domokos Lajos példákkal tűzdelt remek könyve, se Mast gyakorlati tanácsai nem mondták meg, hogyan kell jó kritikát írni, de még a Nyugat szép beszédű írói és kritikusai sem tudtak segíteni. Megítélni egyet talán, na de megírni?! – azt nem lehet könyvekből megtanulni. Hiába, ez nem matek – itt kétszer kettő bizony nem egyértelműen négy, és még ha annyi is, ez eredményhez vezető út sokkal kacifántosabb. Informatika szakos egyetemistaként megtanultam, hogy a kérdésre létezik egy jó válasz, ami most a kritikaírás, az akkor egy képlet megoldása volt. Bonyolult, hosszú, sokat számolós – de csak egy képlet és az eredmény csak egyféleképpen jöhetett ki. Megmondták a tutit.
A főiskolán most végzem az első évemet – majd kilenc hónapja koptatom az itteni padokat, hallgatom a „kommunikációtudományok felkent tudósait”, és még mindig nem sikerült megszokni, hogy itt nem képletek vannak, amiket megérteni kell: itt magolni kell, ha arról van szó, és ráérezni kell... Legfőképpen ráérezni.
Utoljára mondták