Csacsiga Blog

A múlt hét a kiállítások hete lett – főleg ahhoz képest, amilyen ritkán jutok el egy-egy tárlatra. Nem mintha, nem lenne olykor-olykor tervben, de valahogy sosem jön össze.

Most se sokon múlott, de nagy tanakodás után végül Katyval és Katival eljutottunk a Király utcába, a Vam Design Centerbe, ahol jelenleg (még április közepéig) a Tutanhamon kincse c. nagyhírű kiállítás látható. A világot bejárt tárlat Egyiptom egyik leghíresebb, de mindenképpen a leghíresebbek közül a legfiatalabb fáraója sírjának felfedezése körülményeit és (leginkább) a sírt magát mutatja be, életnagyságú és élethű reprodukciókon keresztül, sok-sok leírással, két vetítéssel és (azt hiszem, ez is igazolja a kiállítás színvonalát) audio guide-dal. Lehetett fényképezni (persze nem készültem rá, pedig teletettem volna, azt hiszem, egy négygigás kártyát vele :)), és elég sok mindent meg is lehetett tapizni. Nem teljesen mellékesen egy-két dolgot még meg is tudtam, és egy-két dolgot másképp tudtam. Nem sokat – ez nekem válik büszkeségemre, de az is igaz, egysmást a tudásanyagomból tavaly szedtem fel, amikor angolból készültem a prezentációmra. :) De, visszatérve a kiállításra, tényleg nagyon lenyűgöző volt látni azt a rengeteg mindent, amiről eddig csak képet láttam, vagy csak olvastam róla – azt hiszem, mindenképpen említésre méltó az a terem, ahol a sír feltáráskori állapotát mutatták, a szentélyek egyszerűen lenyűgözőek voltak.
A felfedező nagy szerencséjének gyors bemutatása és Egyiptom nagy történelmi korszakainak kronológiája után megismerkedhettünk a fáraó rövid életével, családi hátterével. És amit az „alapokat letisztáztuk”, következhetett Tutanhamon sírja, a már említett teremmel, majd szépen sorban a különböző rendeltetésű tárgyak legszebb darabjainak reprodukciója, egyiptomi szokásokkal, vallással körítve, szépen elmesélve. Még a gyönyörű bőr titkos receptjét is megtudhattuk, amikor a szépségápolásról volt szó.
Azt sajnálom csak, hogy a „fáraó átka”-ként emlegetett néphiedelem témaköre annyira nélkülözve volt, de tulajdonképpen nem is ígérték, hogy lesz róla szó. Nagy örömömre tehát nem maradt tüske a szívemben a tárlattal kapcsolatban.
(A kép forrása: http://www.tudod-e.hu/owl/3gallery/gownpic2009/index_2009_49.htm)

A másik, kissé más jellegű kiállításom a héten pedig egy székesfehérvári kutyakiállítás volt. egyáltalán nem meglepő módon Dorkát (és vele a keresztszüleimet) kísértük el Szaszával, és bátran kijelenthetem, eredményes napot zártunk. Odafele busszal mentünk, aminek az olyan lükék, mint én örülnek, mert elég ritkán megyek bárhova is volán busszal/vonattal, és ettől ez nekem hangulatos lesz valahogy. Székesfehérváron aztán izgulhattam ezerrel, hogy fogunk leszállni (na persze amolyan niki-féle izgalommal :P) – de mondhatom, nem volt nehéz felismerni a megfelelő állomást. Míg a nap főszereplőire vártunk, megnéztük a szemben levő parkot is, és csak sajnálni tudtuk, hogy Pesten nincs ilyen. A fényképezőgép mindenesetre már előkerült. Végül aztán, minden bonyodalom nélkül, és néhány kutya-puszival gazdagabban (és ezáltal tiszta füllel :)) megérkeztünk a helyszínre, ahol már a kocsiból kiszúrtam a legérdekesebb kutyákat – többek között egy tini újfoundlani kutyust is. Regisztráltunk, és megkerestük a helyünket.
Találkoztunk is pár briard pajtással, de a nyugalom, és a kényelem érdekében picit távolabb cuccoltunk le tőlük, Dorka így is teljesen be volt zsongva, és ezen az sem segített, hogy a nagy haver Doff is ott volt. :) Rajtunk kívül itt voltak egyébként a cseh farkaskutyák, a bouvier-k, és a pireneusi hegyikutyák is, és közvetlenül mellettünk a leonbergiek versenyeztek. Ez csak azért lényeges, mert így van csak értelme annak, hogy leonbergi képek nagyjából egész napról vannak, közbeékelődve talán még a birard-oknak is. Persze onnantól, hogy elkezdődött a mustra, megkerestem magamnak a megfelelő, „nem süt szembe a nap” helyet, és nem nagyon jöttem el onnan, míg nem végeztünk. Készült videó is, de ezt (még) nem láttam, de a képeimre büszke vagyok. :) Hát még Dorkára, aki kategóriájában kitűnő eredménnyel végzett, ezzel HPJ címet szerezve (ha emlékeim nem csalódnak, bár ezzel a HPJ dologgal már egy éve meg vagyok kavarodva :)). A megmérettetésen túljutva aztán körül néztünk, hol mi folyik (előtte egy gyors kávé + ebéd), és micsoda öröm, éppen elcsíptük az újfoundaldikat. Nagyon helyesek voltak, sok-sok képet hoztunk haza apának – de sajnos barnával most sem találkoztunk. (Ha valamelyikőtök titokban hozzáértő, akkor tudja, hogy ez nem meglepő, mert Magyarországon barna newfie legfeljebb hobbi állatként fordul elő, a tenyészeteink nem tartanak barna kutyusokat sajna.)

Ilyen volt tehát az én „kiállításos hetem”, de ha őszinte akarok lenni, jöhet még. Főleg, mert igazándiból idén szombaton volt az első olyan nap, amikor az egész napot (szinte) a szabadban tölthettük! Ja és képek is vannak, itt: http://picasaweb.google.hu/Dorka1013/201003Szekesfehervar#.