Mostanában valamiért nagyon úgy érzem, meg kell figyelnem az ilyesmiket. Múltkor elfelejtettem mondani, hogy mióta úgy döntöttem, mindegy, milyen busz jön, felszállok, azóta akármikor megyek ki a buszmegállóba, a hosszabb utat megtevő busz jön mindig. :)

De amit el szerettem volna mondani, az a tegnap volt - kissé groteszk, ha belegondolok. Először is nem szólt az ébresztőórám. Felkeltem valamikor, megreggeliztem, hogy legalább a következő órára bemenjek, nem vártam meg anyuékat. Persze, mire befejeztem, már ők is ott ültek mellettem. Felöltöztem. Tegnap vettem észre, hogy elég látványosan kezd szétmenni a talpa a cipőmnek. Másikat persze nem tudtam felvenni. Fogtam a szemüvegemet, ebben a pillanatban kiesett belőle az üveg. Aztán kiszakadt a nadrágom. Itt már kissé féltem a naptól. Nem mentem egyetemre végül. Valamivel később ültem a gép előtt, anya mondta, ezt-és-ezt szeretné hallgatni. Öt percet szenvedtem, mire megbírtam normálisan nyitni. Egy sima WMP-ben, ami (szinte) napi használatnak örvend. Itt jelentettem ki, hogy talán nem kellene kitennem a lábamat a lakásból az nap, mert még a nyakamat töröm a városban. De kitettem. Lekéstem a buszt, és még el is számoltam magam. Ez a mérleg egyik fele.

A másik oldalon ott van, hogy viszont csak Katával találkoztunk volna, és jött Szilvi is. A táska, amit kinéztem délelőtt, volt abban a boltban, ahol hirdették, 2,5 K-val olcsóbban ráadásul. A Companyban pedig a heti ajánlat az After Eight Cofee. Nyammi. A buszra sem vártam öt percnél többet.

Szóval nem teljesen veszett az ügy. Katy! Gondolj Te is az apróságokra!

Elolvastam amúgy az Anne válaszúton és Anne az élet iskolájában c. Lucy M. Montgomery könyveket, de azok annyira szervesen összefüggenek, hogy majd, ha a többit is olvastam, együtt, egyben beszámolok róla.

Most amúgy Rékával kellene találkoznom, de nem reagált semmit péntek óta, így az az érzésem, hogy ez most mégsem jött össze. De ez már nem a tegnapi mérleghez tartozik... :)