Igazából csak azt akarom elmondani, hogy voltunk, és nagyon jó volt - és tele volt a BS, vagy amit régen annak hívtak, és egyszerűen hihetetlen, már csak az is, hogy egyszerre látunk ennyi embert ilyen "kis" helyen.
Volt sok jó szám, persze gondolom ezt nem kell magyarázni, és volt jó, nagyon jó hangulat. Apa nem rég azt mondta, ha az ember túl sokat jár "színházba" (és ezt most azért teszem idézőjelbe, mert pl. jelen eseményt is ebbe a kategóriába sorolom), akkor meg fogja unni, mert összefolynak a dolgok, és mert "hétköznapi dologgá válik a színházbamenés". Nem teljesen értettem, már akkor sem (igaz, kicsit (nagyon) elfogult vagyok), de aztán mikor feljött a zenekar, és megszólalt a zene, az most is annyira hihetetlen érzés volt, hogy nem igazán értem, hogy lehet ezt megunni valaha is???
Csináltam amúgy képeket is (persze, arra nem készültünk, hogy majd lehet, szóval csak béna, telefonos képek, ezért nem mutatom meg), meg két videót. Ez utóbbiak érdekessége, hogy Szasza kedvence, a Gimme, gimme... persze, hogy éppen az a szám volt, aminek a közepére éppen bele illik a gitárszóló... :) De egyébként tényleg nagyon jó volt, a csajoknak is jó hangjuk van, bár a karmesterből (Matthew Freeman) nem sokat értettem. :D De az, hogy az I belive in Angels refrénjét gyerekek énekelték, nekem nagyon tetszett - és látszólag nekik is. :) Tényleg volt minden nagy és ismert szám, és volt néhány kevésbé ismert, és egy darab (nekem) ismeretlen. Próbáltam megjegyezni a címét, mert az jópofa volt, de már nem tudom. :(
Mindenesetre köszi Mari-Gabi, tetszett, nagy élmény volt.
rehmkati 2009.02.18. 17:38:24