Budapesti Operettszínház
Zeneszerző: Szirmai Albert
Író: Bakonyi Károly
Dalszöveg: Gábor Andor
Rendező: Verebes István
Koreográfus: Nagy György
Bemutató: 2003. szeptember 27.
Főszerepben Bajor Imre, Oszvald Marika. Bajor Imre úgy egy, másfél hónapja balesetet szenvedett, és mivel még mindig csak mankóval tud járni (ha jól tudom), így nem tudta vállalni a május-júniusi fellépéseit. Az ő szerepét vette hát át Peller Károly a júniusi előadásokra - aki egyébként Mixi grófot alakítja a darabban (amikor éppen nem Miska, természetesen :)). A filmet láttam már, nem egyszer (nem kétszer, nem háromszor... :)), az alapján őgy okoskodtam, hogy kicsit azért sajnálom a dolgot: amellett ugyanis, hogy azért kíváncsi lettem volna Bajor Imre alakítására, Peller Károlyt annyival jobban 'láttam' Mixiként. Aztán persze kiderült, hogy hiba volt a filmre alapoznom az előzetes véleményformáláskor, ugyanis, ha azt mondom, köze nincs a kettőnek egymáshoz, nem járok messze a valóságtól. Persze a zene, ugyanaz. Meg a történet alapfonala. De a karakterek teljesen másképp vannak hangsúlyozva - Pixi gróf és Mixi gróf senki Miskához képest. (Aki esetleg látta a filemt, érti, hogy mit akarok ezzel mondani - ott azért a két Latabár vitte a pálmát; Szaszának magyarázva: ők voltak a két Bóni.) De lássuk csak, miről is szól a Mágnás Miska, Verebes István rendezésében.
Helyszínünk egy főúri kastély; a házigazda Gedeon (Virágh József), felesége Stefánia (Udvarias Katalin), lányuk Rolla (Geszthy Veronika). Velük lakik még a kleptomániás Zsorzsi mama (Lehoczky Zsuzsa), Stefánia anyja, aki, mint a szarka, begyűjt mindent, mint a szarka, begyűjt mindent, ami fénylik ("Ezt a kardot talán már nem kellett volna ellopnom attól a tábornoktól. Csak a szemem kívánta."), valamint a két gróf, akik mindenhol együtt jelennek meg, Pixi gróf (Oláh Tibor) és Mixi gróf (Kerényi Miklós Máté). A két "hülye" gróf (de tényleg, Zsorzsi tánti nem egyszer emlegette ezt az amúgy is nyilvánvaló tényt) már az elején kijelenti, hogy a kastély tiszttartója egy bizonyos Baracs István (Vadász Zsolt) pofátlan és tarthatatlan módon mindenben a legjobb - és emellett még Rollába is szerelmes. Apuka és anyuka beszélgetéséből hamar nyilvánvalóvá válik azonban, hogy ebből a szerelemből nem lehet semmi, a lánynak a két gróf egyikéhez kell férjhez mennie. Ekkor kapnak hírt róla, hogy a szomszédos birtok grófja, aki tizenhat évvel ezelőtt ment el oroszlánra (vagy fókára?) vadászni Afrikába, estére hazaérkezik - egy ilyen jeles eseményre pedig bált kell rendezni. A tiszttartót tehát egy gonosz terv részeként meghívják ebédre, illetve az esti bálra is, hogy elaltassák a gyanúját, majd Rollának utasításba adják, ha a férfi megkérné a kezét, vissza kell utasítania. Így is történik, Zsorzsi mama azonban megsajnálja a férfit, és beavatja a piszkos tervbe Baracsot.
Egy másik pár, Miska, az Eleméry kastélyból kölcsönkapott lovászfiú (Peller Károly) és Marcsa, a mosogatólány (Oszvald Marika) boldogsága szintén nem halad éppen sima úton - ahogyan szele, a titkár (Balogh Bodor Attila) elmeséli: ahhoz, hogy összeházasodhassanak, a háziaktól kell valakinek az engedélye, azonban előzőnap este a vásárban összevesztek, így előtte ki kellene békíteni őket. Zsorzsi tanti az ő sorsukat is kézbe veszi: a békítéssel nem kellett sokat vesződniük, Marcsa megoldotta azt magától, egy gyönyörű szép aranyóra, amit Miska zsebéből került elő, pedig még együttérzőbbé tette a nagymamát.
A két szál akkor találkozik, mikor kiderül, Eleméri gróf nem tud időben megérkezni; Baracs ugyanis ekkor határozza el, egy pár órára Miskából grófot csinál, hogy megleckéztesse az úri társaságot. Ha Miska lovásznak... khm... haláli, akkor grófnak maga a halál (majd meghaltunk a nevetéstől...). Marcsa már mosogató lánynak is a halál(asszonya :)), de amikor belőle lesz grófkisasszony (hiszen a turpisságnak ki kell derülnie, és Rolla nem tétlenkedik visszavágni a merész tiszttartónak)... az szavakkal kifejezhetetlen. De minden jó, ha a vége jó: mire megérkezik az igazi Eleméry gróf (Kulcsár Lajos) a két pár már ismét boldog, az újonnan érkezett idegenre pedig mindenki gyanakodik ("Mielőtt itt még bármi történne, szeretnénk kérni a grófúrtól egy születési anyakönyvi kivonatot és a nemesi kutyabőrt.").
"Csiri-biri, csiri-biri, kék dolmány;
A gróf kendre fittyet hány..."
Eddig a tények, most szóljon belőlem a fanatikus. :D Egyrészt igaz az, hogy már nagyon vártam, hiszen minden tiszteletem a musical-eknek, de az "én igazi műfajom" mégiscsak az operett. Ennek okára gyanítok bukkanni, amikor azt állítom, a musical elérhető(bb) az operetteknél - valószínűleg persze népszerűbb is -, így ezt a vonzódásomat kiélhetem otthon is: musical CD-k minden mennyiségben vesznek körül, változatos stílusban. Persze, nem állítom, hogy ugyanaz, mint a színház - szó sincs róla. Ugyanakkor az operett... Na jó, azért túlzásba sem akarom vinni, szóval vissza az élménybeszámolóhoz. :)
Mivel ez volt a harmadik alkalmunk, és az első kettőnél úgy jó húsz perceket vártunk Katára, volt alkalmunk megfigyelni pár dolgot: a legelső (időrendben!) az a bácsi volt, aki mindkét alkalommal jött, hogy a figyelmünkbe ajánlja azt a bizonyos újságok (gyk. Fedél nélkül). Most már eleve felkészültünk rá lelkileg (semmi gond amúgy vele, korrekt módon nem akadékoskodik, ha nincs pénz, jó szórakozást kíván aztán megpróbál Veled elcsevegni egy kicsit, ha ez nem megy, odébb áll) - erre nem jött. :) Megvizsgáltuk ellenben a Thália nyári kínálatát, illetve, hogy mennyit változtak a vitrinek az elmúlt hónapokban. :) Igen, a Thalia meglátogatását is megejtettük minden alkalommal. :) Ezután először várakoztunk, másodszor "lecsaptunk" KERO-ra (na, az vicces volt - Szasza állította, hogy van papírja, odamegyek hozzá, hogy ugyan signáljon má nekünk egy papírt, erre Szasza kijelenti, hogy csak papír fecni van nála - :O; de azért megoldottuk :)); harmadjára pedig hideg volt, bementünk. Meglepődve tapasztaltam, hogy immár ez a harmadik közös előadásunk egyik ismerősömmel, és most vettem észre először. Persze most is csak elsuhanóban, de akkor is kicsi a világ. :) De mindegy is - valójában csak azért tartok most ilyen részletes beszámolót, mert olyan régen írtam már, hogy egyszerűen muszáj. És mert nincs kedvem tanulni. :) Szóval beültünk a helyünkre, Szaszával már épp azon gondolkoztunk, hogy ha Kata nem jönne, akkor sem nyerünk semmit, mert nem tudunk 'középebbre' ülni akkor sem. No comment. Aztán felcsendültek az ismerős dallamok, majd függöny, és... Geszthy Veronikát korábban nem ismertem, de az első sorok után arra kellett gyanakodnom, hogy hasonlít valakire a hangja. Nem tudom kire, de tetszett. Vadász Zsolt kedvenc bonvivánom, vele kapcsolatban azonban meg kell jegyeznem: ő a komoly szerepeivel most végig mosolygott - sőt, helyenként (Miskával közös jelenetekben) már-már nevetett. Emellett természetesen nagyon jól énekelt. :) Lehoczky Zsuzsa (akinek ha csak a hangját meghallja, már tapsol a közönség, akkora örök kedvenc) úgy tudott lopni, hogy könnyet csalt az ember szemébe, de a legjópofább akkor is az volt, mikor a közönségbe akart ugrani (vagy amikor visszaadta a lopott nyakkendőtűt, vagy... :)). Kerényi Miklós Máté és Oláh Tibor vidám és lökött kis grófok, és ügyesek, de azt hiszem, nem ez a szerep az, ahol a legtöbbet meg tudták mutatni - de az a kevés persze... :) Szóval az nagyon ott volt, ahogyan Marcsának próbáltak udvarolni. :D Alapvetően egy vidám darabról van szó. Képzelj el két lökött grófot, és egy jelenetet, amiben számon kérik a nagymamát. Pixi grófnak becsomózódik a nyelve, és elront egy kérdést, kifordul a közönséghez, elnézést kér, és újra neki fut. Az egy dolog, hogy úgy 500(?) ember fetreng a röhögéstől, de a jelenet ott van meghalva, ahol van, mert ő ugyan csak összeszedi még magát - látszólag - de Mixi nem bír magával, a jelenetet végig röhögi, ezzel annyira összezavarva Pixit is, hogy az utolsó mondat miatt háromszor jön vissza a színpadra, de végül csak nem sikerült elmondani. Gyanítom, hogy ez nem rendezés, de meg lehetne tartani. :D Oszvald Marikát nem hiszem, hogy be kellene mutatni: ha láttad mondjuk a Csókos asszonyt, akkor Hunyadinét hatványozd egy párszor, az udvarláshoz felhasznált mozdulatait tartsd meg, és szorozd meg vagy... sokkal. Persze ez nem igaz, mert aki nem ismeri az operettet, talán még a nevét sem hallotta. De ő egyszerűen az "elmondhatatlan" kategóriába tartozik. Ő nem csalt könnyet az ember szemébe. Tőle patakozottak a könnyek. Peller Károly pedig (akit a Dr. Bőregér óta egyébként is nagyon szeretek) olyat alakított, hogy egyszerűen fetrengtünk tőle. Ez persze nagyrészt ugye köszönhető Miska karakterének, és Bajor Imre hasonló késztetést vált ki az emberből, de abban elég biztosnak érzem a véleményemet, hogy hangban azért nem tartoznak egy kategóriába. Különben is, le a kalappal a srác előtt, hogy nem egész egy hónap alatt betanulta a szerepet. Ahogy anyának mondtam - az első jelenetben (Pixi és Mixi, majd Zsorzsi mama) már mosolygott a közönség, Marcsa megjelenésével már 500(?:)) ember együtt nevetett. Miskától kezdve pedig végig sírtunk. (Magyar vándor: "A recepciós meg sír... Ja, nem. Nevet!".)
Összességében végülis azt mondom, fanatizmus ide vagy oda, aki ismerkedik az operett műfajával mindenképpen ezzel kezdje - Ti, akik a Párizsi életben csalódtatok, ha mégis kedvet éreztek egy újabb próbálkozáshoz, akkor őszintén javaslom, hogy erre tegyétek a voksotokat. De persze semmi sem kötelező.
Képek az (idei) előadás(ok)ból itt nézegethetők.
Utoljára mondták