"Az eljövendő kornak én azt jósolom most hát, hogy a következő évezred hajnalán már itt csak egy isten lesz, és őt úgy hívják: az el nem múló vágy." (Von Krolock)
Röviden:
A vámpírokról egy általános közhely, hogy hosszú hajuk van. Mondjak még valamit? :P Merthogy nekik biza az volt - hosszú sötét haja mindnek; kivéve egyet, a szóke Herbertet, von Krolock drága kisfiát. Hatalmas fazon. :)
Szóval a hazájában kevéssé elismert, ugyanakkor lelkes Abronsius professzor fiatal segédjével, Alfréddal Erdélybe indul, hogy igazolja, vagy cáfolhassa a vámpírok létét. A fagyhalál szélén egy fogadóba menekülnek, ahol a helyiek tagadják a vámpírok létezését - miközben mindenkinek egy-egy fokhagymafüzér lóg a nyakában. Hamarosan felbukkan (a nézőtéren) azonban a közeli kastély ura, von Krolock gróf, aki bizony egy azok közül a bizonyos hosszú sötéthajúak közül, és meghívást intéz a fogadós szép, fiatal lányához, Sarahoz a másnap esti bálra. És így megkezdődik hát a hajsza - megtudhatjuk, hogy a zsidó vámpírok ellen nem jó a kereszt, de egy keresztény fajta még a kereszt alakjától is retteg (kivéve, ha az ruháját díszíti). Tükörképük tényleg nincs, azonban a fokhagyma - látszólag - nem sokat ér. Koporsó a lételemük, és "nappal szinte használhatatlan" "éjjeli baglyok". De azért érzésekkel teli lények ők is - szerelem, vágyakozás, szomorúság...
Mindeközben azért folyik a nyomozás, üldözés: Abronsius professzorék megérkeznek a kastélyba, s Herberttől kapnak is meghívást az esti bálra - legalábbis Alfréd mindenképpen. A professzor csodás közbelépése pedig... igen meggyőző a megfelelő pillanatban.
Az egyetlen gondom a darab végével volt - szerintem lespóroltak belőle egy bő másfélórát még... :D
Zseniális volt! Nagyszerű díszlet, csodás koreográfia, remek jelemzek (a "főnök" ruciját pl. szívesen látnám a szekrényemben, de a pici fián is látszik a papa ízlése) és istenien illetve, azt hiszem, mondhatom így a történet ismeretében, istentelenül jó zene. Egyszerűen imádtam!
Utoljára mondták