Csak nagyvonalakban:
Katy blogjának élőkönyvjelézője meghalt, és csak most vettem észre, hogy van új bejegyzés. :O
Gyuri két nap alatt három bejegyzést írt (nagyon elfáradtál tőle? :D), ami amellett, hogy furának hat ( :P ), lehetőséget adott arra, hogy megvizsgáljam magamnak úgy ámblokk az egész oldalt. Ott vagyok. :D Sőt, vagy egy olyan funkció is nála, amit én sehogyan sem tudtam megoldani magamnak anno, pedig kerestem rá mindenféle kódot, de nem ment. Valami csak ragadt Rá a KSZK-ban. :)
Találkoztam ma Zsoltival - és azt ígérte, hogy júliusban megyünk moziba. És, hogy miért ugrott be egyből A film? Voltunk pénteken moziban (anyával sikerült is összekapni, hogy ha nincs pénzem, akko minek?), és láttuk Az előzetest (pedig le is mondtam róla, mert múltkor (két hónapja :D) WB filmet néztünk, és akkor sem volt), és benne volt A professzor. :D Nos, és erről éppen az jutott ezsembe, hoyg ennek a negyedik (?) része volt az, amit először néztünk együtt egyetemen a legkedvesebb évfolyamtársak válogatott csoportjával - többek között Zsoltival is. Ha jól emlékszem, ráadásul pont ő ült az egyik oldalamon, és minden fontos jelenetnél röhögött rajtam. :D
Ma megtanítottuk szomorú és vidám smiley-k felismerésére az ágensünket. Elkészítettem életem első PHP oldalát - ez úgy tegnap éjfélre készült el, apróbb simítások (= fekommentezés) maradtak csak mára.
A PHP házi mellett a hétvégén fordítottam időt a családra is - vasárnap nagyo(ka)t ünnepeltünk: keresztapum szülinapjára mentünk át, de kiderült, hogy még egy szülinap és egy névnap is 'közbejött'. Volt húsvét is, a nyuszi hozott békás bögrét. Meglepő volt, hogy jött, de cuki a bögre. :) Jöttek locsolók is (hárman!! :)), és csináltunk tojást. Főtt tojást 'festettünk', mert a lányok nem tudják kifújni, apa meg nem akarta (gyanítom ugyanis, hogy neki menne). A brutál benne, hogy apa főzte. :D Mondjuk a mintákért én vagyok a felelős.
Öhm. Azt hiszem, mára ennyi. Nem vagyok formában, nem tetszik a stílusom. :)
menjus · http://menjus.blog.hu 2009.04.14. 23:06:26
csacsiga 2009.04.14. 23:53:11
reedcourty 2009.04.15. 13:04:00
csacsiga 2009.04.20. 11:27:22
reedcourty 2009.04.20. 12:55:20