Csacsiga Blog

A múlt hét a kiállítások hete lett – főleg ahhoz képest, amilyen ritkán jutok el egy-egy tárlatra. Nem mintha, nem lenne olykor-olykor tervben, de valahogy sosem jön össze.

Most se sokon múlott, de nagy tanakodás után végül Katyval és Katival eljutottunk a Király utcába, a Vam Design Centerbe, ahol jelenleg (még április közepéig) a Tutanhamon kincse c. nagyhírű kiállítás látható. A világot bejárt tárlat Egyiptom egyik leghíresebb, de mindenképpen a leghíresebbek közül a legfiatalabb fáraója sírjának felfedezése körülményeit és (leginkább) a sírt magát mutatja be, életnagyságú és élethű reprodukciókon keresztül, sok-sok leírással, két vetítéssel és (azt hiszem, ez is igazolja a kiállítás színvonalát) audio guide-dal. Lehetett fényképezni (persze nem készültem rá, pedig teletettem volna, azt hiszem, egy négygigás kártyát vele :)), és elég sok mindent meg is lehetett tapizni. Nem teljesen mellékesen egy-két dolgot még meg is tudtam, és egy-két dolgot másképp tudtam. Nem sokat – ez nekem válik büszkeségemre, de az is igaz, egysmást a tudásanyagomból tavaly szedtem fel, amikor angolból készültem a prezentációmra. :) De, visszatérve a kiállításra, tényleg nagyon lenyűgöző volt látni azt a rengeteg mindent, amiről eddig csak képet láttam, vagy csak olvastam róla – azt hiszem, mindenképpen említésre méltó az a terem, ahol a sír feltáráskori állapotát mutatták, a szentélyek egyszerűen lenyűgözőek voltak.
A felfedező nagy szerencséjének gyors bemutatása és Egyiptom nagy történelmi korszakainak kronológiája után megismerkedhettünk a fáraó rövid életével, családi hátterével. És amit az „alapokat letisztáztuk”, következhetett Tutanhamon sírja, a már említett teremmel, majd szépen sorban a különböző rendeltetésű tárgyak legszebb darabjainak reprodukciója, egyiptomi szokásokkal, vallással körítve, szépen elmesélve. Még a gyönyörű bőr titkos receptjét is megtudhattuk, amikor a szépségápolásról volt szó.
Azt sajnálom csak, hogy a „fáraó átka”-ként emlegetett néphiedelem témaköre annyira nélkülözve volt, de tulajdonképpen nem is ígérték, hogy lesz róla szó. Nagy örömömre tehát nem maradt tüske a szívemben a tárlattal kapcsolatban.
(A kép forrása: http://www.tudod-e.hu/owl/3gallery/gownpic2009/index_2009_49.htm)

Eredeti cím: Alice in Wonderland
Év: 2010
Rendezte: Tim Burton
Fsz.: Mia Wasikowska (Alice), Johnny Depp (Mad Hatter, Bolond Kalapos), Helena Bohnam Carter (Red Queen, Vörös királynő), Anne Hathaway (White Queen, Fehér királynő),…, Alan Rickman (Blue Caterpillar, Bölcselő) :)
Forgatókönyv: Linda Woolcerton, Lewis Carroll azonos c. regénye nyomán
Forgalmazza: Disney

Nagy dilemmában voltam. Nyilván régóta készülök a filmre (évek!), de a dilemmám – szerencsére – még csak néhány hónapos. Jobban utána gondolva fél éves. Akkor láttam ugyanis, ha jól emlékszem, az első Alice előzetest, és akkor már ígérték, hogy lesz IMAX-ben is. Hát nálam ez plusz pont, és azóta filózom rajta, hogy felirat, vagy 3D. Már-már kezdtem hajlani a technológia felé, ismervén ugyanis a történetet (könyv és mese formájában egyaránt) arra jutottam, nem lesz sok hallgatni valóm. Aztán ebben Marietta, meg is erősített, aki egy héttel előttem(!) megnézte – az öt aprócska jelenetéből ráadásul kettőben meg sem szólalt a Bölcselő, így kibírtam a szinkronos változatot.

Marietta véleményéből, utólagos engedelmével egyébként idéznék is pár mondatot: „A kukac is csak párszor 1-1 mondat erejéig szerepelt benne (azt hiszem 5x). A történet sem nagy szám Burtontől valami kiemelkedőbbet vártam nem csak egy egyszerű mesét […], meg idegesítő karaktereket: a főszereplő csajszit meg tudtam volna fojtani párszor, Johnny Depp meg jó volt csak kicsit emlékeztetett Wonkára a Charlie és csokigyárból.” Igazából én meg pont azt vártam, hogy szakasztott olyan lesz, mint a mese, mert bár az eredeti könyvtől eltér, Burton ugyanazokkal a karakterekkel dolgozik, mint anno Walt Disney. Aztán persze felkészültem, és már a werk filmekből kiderült, hogy nem Carroll történetébe fogunk belecsöppenni, annak tkp. folytatásáról beszélhetünk. Na, de mellébeszélés helyett…

Hagyományaimnak megfelelően.

Beszélhetnékem, vagyis írhatnékom támadt.

Fáj a fejem. Most már tegnap este óta. Kettőre értem haza - persze, hogy lekéstem a buszt, mert nem jött a villamos, így a sokkal nagyobb kerülővel közlekedő buszon úgy másfél órát töltöttem el. De legalább megbizonyosodtam róla, hogy még mindig utálom az éjszakai buszt: egy olyan járatot, amely áthalad a város több forgalmasabb pontján, és és amúgy is átszeli a fél várost, természetesen kis busszal kell indítani. Az ellenőr áll az ajtóban, így minden megállóban vagy tíz percet áll a busz - de csak addig, amíg minden megállóban vagy húsz le- és felszálló is van. Mikor kiértük a külvárosba, ott már nem érdekes, ha valakinek nincs jegye/bérlete, meg se nézzük. Mivel hazafele végig fájt a fejem, így persze semmi se tetszett, és külön sérelmeztem (igaz, csak magamban), hogy a nagy és piros betűs "menetközben, kérjük, ne beszéljenek a buszvezetővel" illetve "kérjük, ne álljanak az ajtóba, mert zavarják a vezetőt a szabad kilátásban" feliratok ellenére az ellenőrbácsi a sofőr ajtajában lógott végig, és a kevés felszállónak így más ki sem nyitották az első ajtót, mert kényelmetlen lett volna... Brrrr. Tényleg nem voltam jó hangulatban.

Magyar Állami Operaház
Zeneszerző: Giacomo Puccini
Szöveg: Giuseppe Adami, Roberto Simoni
Magyar szöveg: Romhányi Ágnes
Karmester: Győriványi Ráth György
Rendező: Kovalik Balázs

Volt egy s más ezen a szerdán. Múlthéten kedden, mikor megérkeztem Katyhoz, azzal fogadott, hogy jó időben jöttem, mert ha mennék, tud nekem (is) foglalni jegyet a Turandot-ra, következő hét szerdára. Két napra rá felhívott Marietta is, hogy meg akarta kérdezni, nincs-e kedvem velük menni az Alíz premier előtti vetítésére, de mivel Kitti jegyeket ajánlott aznapra az Operettszínház Víg özvegyére, Kati közben már felhívta őt, mert kiderítette, hogy Katyval épp aznapra van jegyünk a Turandot-ra… De végülis a lényeg, hogy szerda este biztosan nem unatkozott senki. :)

Biztosan elfogult vagyok, ha azt mondom, hogy mi jártunk a legjobban (főleg, mert a többi helyen nem voltam ott), de az az igazság, hogy nekem annyira tetszett az előadás, hogy egy picit sem sajnálom, hogy nem értem rá a többire is (pedig azért az a Víg özvegy – de Alízra legalább megyek jövő héten, na az is egy vicces sztori volt). Ráadásul – be vallom – sosem voltam még ezelőtt az Operában, és már nagyon kellett. :)

Budapesti Operettszínház
Zeneszerző: Kálmán Imre
Szövegíró: Julius Brammer, Alfred Grünwald
Dalszövegíró: Müller Péter Sziámi
Koreográfus: Lőcsei Jenő
Rendező: Kerényi Miklós Gábor
Bemutató:2009. március 20.

Szokásos színházas napnak indult - reggel egyetem, haza siet, gyors ebéd, kis kapkodás. Mert persze, hogy aznap kettőig gyakorlatom volt. Na, de sebaj, volt már ennél rosszabb is: vizsgamegtekintésre mentem szoknyában, magas sarkúban illetve ZH-ról is siettem már el az Operett miatt. Arról az alkalomról legendákat meséltek egymásnak a barátaim - én legalább kettőtől hallottam a sztorit. :) Szóval ez csak a szokásos kis kapkodás volt - még arra is volt idő, hogy gombot varrjak a nadrágomra öltözés előtt (igaz, egy kicsivel később indultunk, mint szoktunk). Hihetetlen, de majdnem egyszerre, és a megbeszélt időben értünk oda mind. Nahát, aztán volt nagy izgalom: a Shopping-tercett és a Barbár-tánc régóta nagy kedvencem (az előbbi első hallásra szerelem volt, ha ez számít :)), no meg úgy egyébként is Kálmán Imre. Eredetileg az volt legalábbis, a jelenlegi verzió ettől jócskán eltér, s időben is igyekszik közelebb hozni a jelen kor társadalmához a mű cselekményét (emlékszem, Kero külön aktuálisnak tálalta a színdarabot, mivel az egyik indiai államban épp a bemutató környékén volt uralkodó váltás). Az „eredeti” változathoz képest erősebb szubrett/táncos-komikus vonalat is ígért a csalogató, összesen három szerelmi szállal. Nos, érzelmek terén valóban elég kuszára sikeredett a dolog, ellenben én inkább erősnek éreztem a primadonna és a bonviván szerepét, mintsem a másik két pár jelenlétét – így ebből talán már érezhető, hogy kissé mást kaptam, mint amire számítottam. Nem rosszat, csak mást.

Van egy olyan különleges képességem, hogy színház környékén mindig egy kicsit megőrülök - vagy bekattanok, döntse el ki-ki maga. Mivel nagyjából állandó színházi partnerem van, ő már megszokta (és az élet egyéb területein is tapasztalta hasonlóan különleges képességeimet), és úgy érzem előadásróll előadásra kevésbé néz hülyének, ha hazafelé éneklek Neki a buszon. Aki esetleg még nem tapasztalta volna ki különleges képességemet, az is sejtheti egy kicsit, miről is beszélek - de ha mégsem, csak nyugi, ami késik, nem múlik, a rossz dolgok sosem váratnak magukra. És azt hiszem, ha eddig nem is, de csütörtökön végül (és végévényesen) bemutatkoztam Mariettának is erről az oldalamról - és, bár gyanítom, nem érte teljesen váratlanul, de kifejezetten jól viselte. Igaz, nem énekeltem Neki. Azt hiszem. :D

Olyan régóta akarok már írni, de valahogy nem nagyon van mit - olyan átlagosan telnek a napok. Vagy legalábbis semmi extra vagy meglepő dolog nem történt, ami sok szót érdemelne - egyenlőre legalábbis. Viszont nagy dolgok vannak készülőben - és talán ettől, talán mástól, de a héten valahogy egész jó kedvem van, sőt, így visszagondolva (néhány értelmetlen előadástól eltekintve) a múlt hétre is egész pozitívan gondolok. Szóval mositanában jó hangulatban vagyok. És ha már rávettem magam, hogy a semmiről meséljek Nektek, arra kell jutnom, hogy azért mégiscsak van pár említésre méltó gondolat az elmúlt közel három hétből, szóval...

Először is ott volt a szülinapi partym. Mindenkinek nagyon örülök, aki ott volt, jó party volt, talán túlságosan is - bár Marietta nagyon próbálta bizonygatni, hogy csak egyszer lesz huszon... éves az ember. :) Köszi, hogy nem hagytál pácban - megint. :D És Katinak is, hogy eljött velünk a buszmegállóig. Puszi Nektek érte. És mindenki másnak, hogy ott volt!

Aztán elkezdődött az egyetem. hát, azt hiszem, erről nem nagyon van mit mondanom, eddig nem nagyon sikerült meggyőznöm magam az összes tárgy esetében, hoyg lesz valaha is értelme az adott előadásnak, de ne ítélj elsőre. :) Lesz laborom is - általában mindig ezek ígérkeznek a legjobbnak, szóval, némi reménysugár. Ehhez kapcsolódik még az is, hogy idén nem csak a kedd, de a csütörtök is Katy-nap, sőt, a csütörtök Katy-Kati-nap (bár eddig a kedd is így alakult, lehet, szeret Kati keddi előadója, ezért a kedvemért nem tart olyankor előadást :D), és így része lehettem a csütörtöki szomorú eseményeknek is - Felicity szakított Stuart-tal, és Gus műtétje sem volt éppen teljes siker. :)

Továbbá voltunk a hétvégén korcsolyázni, a végére egész kiürült a pálya, úgyhogy próbáltam gyakorolni néhány olyan mozdulatot, ami eddig nem igazán ment - hát, végül nem estem el egyszer sem. De a fogócskába belezavarodtam, mert valahogy mindig egyszerre több fogónk volt valamiért. :D

A héten is jól alakultak eddig a dolgok, általában véve jó hangulatban vagyok, holnap pedig Bajadér. :D

Kicsit unatkoztam mostanában - bár az unatkoztam nem a megfelelő szó, de volt egy kis ráérő időm (=szakadt a hó két napig, és ki sem modulhattam itthonról), és szilárd elhatározásomat, hogy nem csinálok semmit néhány napig, mert néha kell az, annyival módosítottam, hogy nem csinálok semmi értelmeset. Ennek a következménye lett, többek között az is, hogy létrehoztam a Google könyvtáramat. :D Persze messze nem teljes, majd még bővítgetem. :)

Addig is... csodáljátok, íme.