Csacsiga Blog

Nem értem, hogy egy kiadótól egy szerző egy sorozatának könyveit miért nem lehet azonos stílusú borítóba csomagolni? Régen azt sajnáltam, hogy a Dáin nem jelentette meg Rice tejes Vámpírkrónikák sorozatát, mert két-három könyvem így kilóg a sorból a polcon. Azóta viszont már sokkal jobban "zavar", hogy Az elveszett szimbólum gerince, mérete, stb miatt, mintha semmi köze nem lenne az azt megelőző (egységes borítású) könyvekhez. Ugyanez a problémám az Meyer Eclipse-ével is, ki lóg a sorból, így kevésbé mutat. Nem értem, miért nem lehet megmaradni az első kötet sémája mellett ilyen esetekben?

Ez a dolog talán nem sok mindenkit zavar rajtam kívül, de én kifejezettem szeretem, ha látszik az egymás mellett álló könyveken, hogy egybe tartoznak - főként, mert így már messziről ki lehet(ne) szúrni, hogy 'hopp, ott több kötetes sorozat van a polcba rejtve'; másrészt viszont esztétikailag is jobban mutat, ha nem valami fura össze-visszaságban vannak odadobálva a dolgok...

(p.s. igen, mostanában ráérek ilyeneken filózni)

Budapesti Operettszínház
Zeneszerző: Huszka Jenő
Szövegíró: Martos Ferenc, Darvas Szilárd, Gádor Béla
Koreográfus: Bodor Johanna
Rendező: Béres Attila
Bemutató: 2005. április 9.

Ezzel a darabbal megint csak egy régi nagy álmom teljesült (nyilván nem annyira nagy, mint egy szép esküvő, vagy egy egyiptomi luxusutazás, de színházi vonatkozásban azért mégiscsak). A nagy szerelem úgy kezdődött, még úgy két éve, hogy jegyért álltam sorba, és egy nagymama az unokájának vett jegyeket Huszka operettjére, és akkor gondolkoztam rajta, hogy meg kéne azt is nézni. Hazajöttem, felderítettem a készletünket, és találtam is egy régi (hang)felvételt - meghallgattam. És újra. És újra. És... A probléma mindössze csak az volt, hogy - mivel kisszínpadon megy a darab - vagy jegy nem volt, vagy pénzem. De aztán decemberben minden összejött (vagy novemberben?) és megfelelően feltöltött pénztárcával rohantam a Nagymező utcába.

Írta: Jules Verne
Eredeti cím: Les enfants du captaine Grant
Megjelenés éve: 1866
Itthoni megjelenés: 1957 (második kiadás)
Kiadó: Móra Ferenc könyvkiadó

Megmondom őszintén, sokat szenvedtem a könyvvel - persze, amennyiben a szenvedést nem konkrétan értjük. Valamikor félév elején kezdtem el, aztán bejöttek a ZH-k amikor egy ideig semmit nem olvastam, meg két kölcsön könyv, amiket ugye illett hamar elolvasni, majd visszaszolgáltatni jogos tulajdonosának, és mindez meg volt még spékelve Verne stílusú, hosszú mondatokkal, sok leírással és rengeteg érdekes (valós) ténnyel. Mindezzel együtt a könyv nagyon tetszett (azt hiszem, éppen a sok adalékinformáció miatt), egyetlen kifogást emeltem gondolatban ellene csak.

Írta: Maureen Paton
Eredeti cím: Alan Rickman - The Unauthorised Biography
Megjelenés éve: 2000(?)
Itthoni megjelenés: 2007
Kiadó: Gold Book kiadó

Alan Rickman. Hát, igen. Akik ismernek, azoknak azt hiszem nem kell magyarázni, tudják anélkül is, hogy nekem egy film attól már jó, hogy Ő szerepel benne. Ismeretségünk még abban az életkorban kezdődött (részemről), amikor még tiniként tudtam rajongani, de nagyon: így volt Rékával több közös projektünk az úriember kapcsán, és így lehet az, hogy van pár ismerősöm akikkel az ő révén ismerkedtem meg. Nem kezdenék bele most annak mélyebb ecsetelésébe sem, hogy meggyőző alakításai mellett, miért ébresztett bennem további tiszteletet az is, amit a magánéletéről tudok (nagyon közel a semmihez), vagy amit róla csiripelnek a madarak. De annyi biztos, hogy még mindig képes lennék órákig érvelni mellette, minden kisebb nehézség nélkül. És azt hiszem, ezért lehet az, hogy Paton könyvét merényletnek érzem egy olyan ember ellen, aki...

Tegnap este úgy feküdtem le, hogy apa mondta, hogy ha sok hó esik éjszaka keljek fel korán, és söpörjem le az erkélyt és a teraszt, a külső udvart és a járdát a kerítés előtt szintén tisztítsam meg a hótól. Kiemelném azt a részt, hogy csak akkor kell korán kelnem, ha sok hó esik az éjszaka. :) Nem esett sok. Annál több viszont napközben, egy óra alatt, mire elindultam mindent vastagon borított a fehér takaró, és bár már unalmasnak tartom a sok havat, el kell ismernem, az, hogy az érintetlen hó mindenütt ott volt, kifejezetten szép látványt nyújtott. Persze hideg volt, a buszon meg büdös, így ezek elég hamar lerombolták az illúziót, hazafele pedig majdnem elestem (külön öröm, hogy egy rakat gyerek szeme láttára tettem mindezt), viszont cserébe láttam egy kutyust, aki neki rohant egy nagy kövér szürke cicának, akinek erre az összes reakciója az volt, hogy oda fordította a fejét. Gyanús, hogy a többi része már megfagyott, mert ezek a macskák itt a környéken amúgy elég beszariak. :)

És ma kapcsolatot létesítettem két régi barátosnémmal is - egyikükkel találkoztam, a masikukkal csak beszéltem, de végre-végre. Cserébe viszont a tegnapot sajnálom, amikoris két másik, nem annyira régen látott, ámde máris hiányzó barátosnémmal lett volna randim, de az egyiket lemondani kényszerültem családi dolgok miatt, a másikról meg egy későn elolvasott e-mail miatt maradtam le.

Az előtte való nap meg hatalmas csalódást okozott. Zsolttal megbeszéltük, hogy elmegyünk (véééégre) korizni. Kiszemeltük a kedd koradélutánt (illetve először a délelőttöt, ami aztán elcsúszott, ami miatt nem olvastam kedden este már e-mailt, amiért pedig lemaradtam az egyik, már említett, szerdai találkámról), és a Westendet. Kimegyünk, nyitásra - és annyi eszünk nem volt, hogy ránézzünk előtte a jégre, hogy milyen állapotban lehet. Ez viszont nagy hiba volt, mert annyira kritikán aluli állapotban volt, hogy azt el nem tudom mondani. Hatalmas nagy csalódás volt, és így letargia is közelgett miatta. Most keresem a közelben lévő fedett jégpályákat - de gyanítom, nincs ilyen. Amit találtam, a legtöbb az is olyan, hogy max. két órás egy turnus, nekem az meg kevés. :( Szóval most 'vergődöm'.

A hétfő valamivel szerencsésebben alakult, bár az eleje szörnyen kezdődött, és a befejezés sem volt éppen eufórikus (bár a végével nagy bajok sem voltak), de Katival voltunk jegyet venni, hamar is végeztünk, szóval az happy volt.

Az új hobbim a számolás, de hogy mit számolok, fedje a jótékony homály, legalább legyen miért izgulnotok nektek is. Illetve ide sorolnám még, hogy az elmúlt pár napban rákattantam (ezt a szót ma örököltem meg Anditól :)) a Bones-ra, de nem ám az új részekre, "ősrégi csontokat" nézek.  És épp most látom a naptárban, hogy tegnap Angyalka névnap volt. :O Jövőhéten pediiiig... Karolnia nap lesz. :D Komolyan! Nézzetek utána! :D Ajándékot nem kérek, de partizzatok velem egy jót!

A sors fintora (és kicsit az én hibám), hogy mikor korcsolya EB van, én TH-ra tanulok. És amikor férfi FP, akkor nekem másnap vizsga, és épp a lényeget nem nézhetem meg, és utólag kell kiderítenem azt, ami egyébként triviális, annak ellenére, amit a 'szakértők' gondolnak. Halottaiból feltámadt A Bajnok, és végeredményben több, mint tizenhat pontot vert rá az őt másodikként követő S. Lamiel-re, aki a rövid program utáni ötödik helyéről korcsolyázta fel magát a dobogóra (és akitől a bornzérmes B. Joubert aligtöbb, mint két ponttal maradt csak le).

Tegnap volt menjus szülinapja, amire a BKV sztrájk ellenére sikeresen oadértem (vagyis oadértünk Kittivel, mert épp elcsípett a Keletinél), és amiről ugyan ezen ok miatt korán kellett távoznunk. (Apropó! Remélem, Marietta elérte a vonatot, mert kicsit neccesen jött a busz.) Továbbá még mindig ugyanezen okból értem haza mégis elég későn (fél tizenkettő után, úgy, hogy nem sokkal múlt kilenc, mikor elindultunk). ÉS mint már annyiszor, most is megállíptottam, hogy egy jó dolog azért mindig van a téli, késő éjszakai hazamenésben (ha van is több ezen felül, arra nem igen tudok koncentrálni, mert majd' megfagyok ilyenkor már), mégpedig az, hogy ekkorra már a fagy meg a pára, meg a nem is tudom, még miféle természeti erők, valamint az utcai lámpák együttes munkája gyanánt, a fekete kovácsoltvas kerítés ebben a késői órában mindig úgy fest, mintha gyémántporral leszórt bársonnyal lenne bevonva. Ezt nagyon szeretem. :)

Amúgy így, hogy  buli rövid volt, nem készült sok kép, amit egyébként még nem "hívattam elő", de amint meglesz, FedEx-szel küldöm az ünnepelthez! De előtte még tanulok egy kicsit, mert a tegnap teljesen kimaradt, és örülnék naki, ha jövőhéten már csak átismételgetni kéne a dolgot, a jegyzeteinkből. (Azért a mienk a jegyzet, mert a Kitti által írt jegyzetet bővitgetem az idei változásokkal, így tkp. ketten írjuk/tuk. :))

És rájöttem, hogy egy csomó mindennel adósa vagyok ennek a blognak, így ne lepődjetek meg, ha hónapokra visszamenőleg jelenik meg az RSS olvasóban (ha van köztetek, aki iyelt használ :)) egy(-egy) poszt, vagy ha szabadidőmben egyszerre kaptok sok bejegyzést. :) És még a múlt hétvégi net-szünetről sem meséltem Nektek, ami miatt (látszólag) megtört az éveleji nagy blog-lelkesedés. De azt hiszem, erről már majd' mindenkinek panaszkodtam, így ez a cikkk kimarad, és csak hallkan említem meg most azt is, hogy múlt hétvégén voltunk kozirni Öcsikével, illettve ennél kicsit hangosabban, mert erről majd kapjátok a beszámolót, hogy ugyenezen a hétvégén Mariettával pedig (az ő jóvoltából) színházban voltunk.

De most viszont, mint azt már említetttem, tanulnom kell, így ezek a dolgok még váratnak magukra - én remélem a legjobban, hogy nem sokáig. :)

Vígszínház
Író: Heltay Jenő
Rendező: Valló Péter
Dramaturg: Harangozó Eszter
Bemutató: 2002. december 31.

Szombaton, kora délután felhívott Marietta, hogy van két jegye estére a Vígszínházba, és volna-e kedvem vele tartani. Hát, kedvem az természetesen volna, és igazán nagyon örültem a váratlan lehetőségnek, de volt már programom estére. Végülis megállapodtunk abban, hogy mivel az én programom szabadtéri, az eső meg esik, beszélek a 'másik féllel', jó-e neki a vasárnap is - így aztán, kisebb átszervezgetések után ugyan, de végülis sikerült szabaddá tennem az estét. Vagyis nem szabaddá, színházlátógatóssá. Hát, ilyen könnyen és gyorsan még csak egyszer jutottam jegyhez, mikor két éve egy pénteken szólt keresztanyum, hogy van két jegye a Fel is út, le is út c. darabra másnapra a Magyar Színházba, Szaszával nem akarnánk-e elmenni, ők nem tudnak. Akkor is akartunk. :) Mostani örömömet tetézte, hogy egy olyan darabra kaptam át, amivel már egy ideje szemezgettem, mert hallottam róla jókat. Ugyanakkor annyira még nem néztem utána, hogy tudjam, miről is szól - de a jó kritika, ugye... Mivel azonban egyikünk sem volt ezzel tisztában, mindketten kíváncsian ültünk a helyünkön az előadás kezdetén. Aztán megszólalt a zongora, majd felgördült a függöny.

A Tündérlaki lányok négyen vannak: Boriska (Danis Lídia), a "rossz lány", aki apja halála után magára vállalta a családfő szerepét - a híres színésznőről mindenki tudja, hogy a gazdag báró 'kitartottja'. Ám azt kevesen tudják róla, hogy az egyetlen ok, amiért már öt éve kitart az idős férfi mellett, az az, hogy reméli, így családját megmentheti a szegénységtől, húgait a saját sorsától.

Eredeti cím: Avatar
Év: 2009
Rendezte: James Cameron
Fsz.: Sam Worthington, Zoe Saldana, Sigourney Weaver
Forgatókönyv: James Cameron
Forgalmazza: 20th Century Fox

Nos hát, elég nehéz beszámolót írni egy olyan filmről, amivel kapcsolatban (és ebben biztos vagyok) mindenkinek vannak előítéletei. Nekem is voltak - és nem is nagyon tévedtem velük kapcsolatban. Na, de haladjunk csak szépen sorban.

Nekem ott kezdődött ez az egész dolog, hogy még anno (mozi időszámításban már mondhatjuk, hogy jó régen) feltűnt az előzetes a TV-ben. És mivel sokszor ment, egy idő után kezdtem felfogni is belőle dolgokat. :) Amilyen gyakran moziba járok, nem mondhatnám, hogy "ó, igen, a plakát már rég feltűnt...". De, hát annyi baj legyen. A lényeg, hogy lassan-lassan eljutott hozzám is, hogy ez a reklám, amit mindig elengedek a fülem/szemem/agyam mellett, ez egy film, elég nagyszabású film, és mostanában megy a mozikban. Szép, és ölnek benne. Nem fogott meg. Tényleg nem.

A sok újévi elhatározás és döntés (ha van különbség a kettő között) határoztam affelől is, hogy innentől egy kicsit rendszeresebb és összeszedettebb próbálok lenni kapcsolattartás terén. Ehhez - többek között - ez a felület is hozzátartozik, és hogy nehogy már az első napokban feladjam a dolgot (hová tűnnének akkor a menjus által célul kitűzött céltudatosság, vagy a reedcourty által említett új szokások), gyorsan el is mesélek két és fél dolgot.

Tegnap előtt végképp kiakadtam attól, hogy itthon egyszerűen nincs élet. De komolyan, már ott tartottam, hogy akár neki állok takarítani teljesen önszántamból, egy "nem takarítós napon" (aminek olyanszempontból nem sok értelme van, hogy két nappal korábban lett felporszívózva és felmosva), minthogy csöndben megnézzem az százezredik unalmas, szörnyű, rémes... filmet a tévében, az elmúlt két hétben. Egészen karácsonyig jó volt, mert volt mit tenni, de azóta... Hát, én nagyon nem tudok mit kezdeni magammal az első fél óra után. Szóval kiakadtam, aztán tévéztünk. :) Na jó - tegnap elmentünk sétálni. Ez jó volt, persze egy kicsit aggasztott, hogy éppen aznap, amikor nekikezdtem már tanulni is, de mindegy. Sétáltunk egyet, lementünk a térképről, és elgondolkodtunk rajta (bár gyanítom, ez esetben csak a magam nevében kellene beszélnem), vajon a Budapestet Pest megyétől elválasztó 20 méter széles sáv közigazgatásilag hová tartozik? :) Aztán visszasétáltunk a térképre, megtaláltak minket a műholdak, és megkerestük a Vida dombot.

Persze, mint minden kellemes dolognak, ennek is ára van. Nam haladtam olyan jól a TH-val, mint szerettem volna - ezzel végül nem lett semmi baj, mert ma behoztam. Meg is lepődtem magamon! :) Másrészt viszont olyan megfázást szedtem össze, ami miatt tuti nem alszom a következő három napban levegőhiány miatt. Ma már elhasználtam egy csomag zsepit - juppi. Lázat mérni nem mertem, de tuti volt egy kis hőemelkedésem is délután. És persze ennek örömére ma megint nem csináltunk semmit.

Aztán még két dologról akartam beszámolni, az egyik, hogy végül csak regisztráltam arra a bizonyosra. Összevisszának tűnik, és nem tudom, mire merhetek rákattintani, hogy ne robbanjon fel semmi, de fiatal vagyok még, bármit megtanulhatok! :D A másikat viszont nem tudom, mi volt. Volt valami köze ahhoz, hogy menniyre meghatározó is (lehet) az első találkozás, illetve, hogy mekkora az esély az ilyetén kialakult vélemény formálódásának, de isten bizony, nem tudom, minek is lett volna ez a veleje.

Ígyhát már ennyi, és bár azt nem ígérem, hogy mindennap jelentkezem a nap fejleményeivel, de igyekszem minden említésre méltó dologról beszámolni Nektek. (És mielőtt ítéletet mondtok ezen igyekezetem felett, lássátok, hogy nem teljesen önzetlen módon jutottam erre a döntésre: valahol csak ki kell élni őrült (f)irkász hajlamomat! :D)